Ugrás a tartalomra

Mezőgazdasági kiállítást tartanak Topolyán

2018.09.07
16:00
2024.03.19
08:41
Forrás
Pannon RTV
A Top Expon kistermelők, a helyi feldolgozású termékek és a gépgyártók is helyet kapnak. A rendezvény részeként üzletember találkozót is tartottak szerbiai és magyarországi vendégekkel.

A topolyai konferencián az új kihívásokra mutattak rá a szakemberek. Danyi Viktor, agrármérnök, Horgos: „Minden pályázatot, minden segítséget meg kell ragadnunk, mert sajnos hátrányból indulunk az Európai Unió piacaira az ott már jelen levő, vagy oda termelő akár gazdaságok, akár civilekkel szemben.”

A konferencián három fő témakört dolgoztak fel: a gabonatárolási és szárítási lehetőségeket, a vágóhidakra vonatkozó szabályokat és a tejfeldogozást érintő előírásokat. Dúl András, a magyarországi Győrtej Kft. ügyvezetője a kistermelők szövetkezésében látja a tejtermelés jövőjét: „A kisüzemeknek a léte sokkal fontosabb az unióban is, mint bármikor is ezt gondolnánk, ez természetesen nem zárja ki, hogy szövetkezzenek, mert Erdélyben is van egy ilyen törekvés, és ez azt jelenti, hogy egy egész régióra kiterjedő ellátást is tudnak bizonyos termékfajtákból biztosítani.

A konferenciát a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége és a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. szervezte. Skapinyecz Péter, cégvezető, Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft.: „A gazdák, a vállalkozók komolyan tudják fejleszteni a vállalkozásukat, egyre többet tudnak termelni, és ha egyszer már valaki beruház, az hosszú távon gondolja. Akkor érdemes olyan beruházást megvalósítania, ami az Európai Unió szabályainak megfelel. Ezeknek megfelelő cégeket hoztunk ma ide a topolyai vásárra, hogyha tudjuk nekik ajánlani a magyarországi technológiát.

Nagy Miklós, a VASZ elnöke kifejtette, hogy a kisgazdák a szövetkezéssel tudnak nagy léptékű beruházásokat megvalósítani és helyt állni a piacon: „Itt figyelembe kell venni az adottságokat és tudni kell azt, hogy ha valaki pályázni akar, az önerőt azt elő kell teremteni. Az uniós pályázatoknál teljes mértékben meg kell valósítani a tervezett beruházást, és csak utána tudják megvalósítani a támogatást.

A szerb köztársasági mezőgazdasági minisztérium idén a kistermelők és a feldolgozás felé irányított a támogatásait – mondta Juhász Attila államtitkár: „Kisebb mennyiségű, vagy kisebb kapacitással rendelkező családi vállalkozásoknak is vannak vissza nem térítendő támogatások, a nagyobb rendszereknek pedig az IPARD programból van berendezésekre, fölszerelésekre, és most a következő kiarásunkban épületekre építésére is támogatási lehetőség.”

A konferencián jelen volt Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, aki az új pályázási lehetőségekről beszélt.

Topolya
mezőgazdaság
kiállítás
Top Expo
Juhász Attila

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.