Ugrás a tartalomra

Mezőgazdasági pályázat jelent meg kezdő vállalkozóknak

2018.07.06
14:13
2024.03.19
08:40
Forrás
Közlemény
A köztársasági mezőgazdasági minisztérium megjelentette a kezdő vállalkozókra vonatkozó pályázatát. Augusztus 15-ig 40 évnél fiatal termelők jelentkezését várják.

 A pályázat azokra a 40 évnél fiatal termelőkre vonatkozik, akik 2017. január 1-je után jegyezték be gazdaságukat vagy a bejegyeztetés még folyamatban van.

A több, mint 10 ezer eurós vissza nem térítendő kezdőtőkét mezőgépek, öntözőrendszerek vásárlására, valamint az állattenyésztést és a méhészetet fejlesztő berendezésekre, gépekre fordíthatják. Az állattenyésztéssel foglalkozó birtokok törzskönyvezett állatok vásárlására is felhasználhatják a támogatást. A pályázat szerint egy-egy gazdaság legfeljebb másfél millió dinárt igényelhet.

Tavaly 667 fiatal termelő igényelte a támogatást, az idén nagyobb érdeklődésre számítanak az illetékesek.

mezőgazdaság
minisztérium
pályázat

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.