Ugrás a tartalomra

Minden készen áll - kezdődhet a belgrádi metró építése

2021.11.21
15:38
2021.11.21
15:51
Forrás
Tanjug, n1info.com
Az infrastrukturális fejlesztés nemcsak a szerb fővárosban élőknek, hanem az egész ország számára komoly stratégiai jelentőséggel bír.

Minden készen áll arra, hogy holnap elkezdődjön a belgrádi metró építése - jelentette be Siniša Mali. A metró a lehető legkorszerűbb lesz, automatizált rendszerrel. Ez azt jelenti, hogy sofőrre sem lesz szükség a tömegközlekedési eszközön - ismertette a szerb pénzügyminiszter. A politikus hozzátette, a tervek szerint az első metróvonal 21,1 kilométeres lesz, és 21 államossal rendelkezik majd. A második vonalat szintén 21 kilométeresre tervezik, 23 állomással.

A metrótól azt várják, hogy a közlekedési rendszer működése javuljon, továbbá, hogy csökkenjen az autóhasználat. Az első vonal 2028-ra, míg a második 2030-ra készülhet el. Történelmi pillanat lesz ez, amelyre generációk óta várnak a polgárok - írta Instagram-profilján Mali.

Belgrád
metró
Siniša Mali

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.