Ugrás a tartalomra

Nagy török ipari zóna létesül Vajdaságban

2020.09.25
17:33
2020.09.25
19:28
Forrás
Pannon RTV
Főként gazdasági és geopolitikai kérdésekről tárgyalt Aleksandar Vučić államfő Isztambulban Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Főként gazdasági és geopolitikai kérdésekről tárgyalt Aleksandar Vučić államfő Isztambulban Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. Az utazás része az államfő hetek óta tartó nemzetközi körútjának, amely során Szerbia politikai és gazdasági helyzetén szeretne javítani. Az isztambuli találkozót követően a köztársasági elnök a sajtónak elmondta, konkrét beruházásokról is szó esett, azokról az infrastrukturális projektekről is beszéltek, amelyek már folyamatban vannak, például a Kozma-Racsa és a Mladenovac-Bor autópálya kiépítéséről, de olyanokról is, amelyek a közeljövőben valósulhatnak meg, mint például a Szerbiát és Boszniát összekötő Požega-Višegrad vagy a Novi Pazar-Tutin autópálya. Aleksandar Vučić elmondta, arra kérte a török elnököt, hogy egy ismert török vállalat, amely a világ három legjobbjába tartozik, építsen ki egy ipari parkot Vajdaság területén, az ugyanis jelentősen fellendítené a tartomány, de egész Szerbia gazdaságát is, és új befektetőket vonzhatna az országba.

Aleksandar Vučić, köztársasági elnök, Szerbia: „Egy ipari park azt jelenti, hogy valaki nagyszámú török vállalatot hozna ide, hogy itt legyen a székhelyük, és innen kezdjenek el dolgozni, itt termeljenek, innen nyújtsanak szolgáltatásokat, egyszerűen Szerbia válna a tartózkodási helyükké, ez óriási dolog Szerbia számára. Ez nem arról szól, hogy valaki csak úgy kijelöl egy földdarabot az ipari zónának. Elmondhatom azt is, hogy ezzel is problémánk van. Elmondom, miért. Szabadkán már nem lehet további kétszáz foglalkoztatható embert találni, tehát egész Észak-Bácskában, mert az ipari zónát már teljesen lefoglalták, és óriási számú ember dolgozik. Nekünk már nincs helyünk az ipari zónákban számos városban Szerbiában, úgyhogy most új földet kell találnunk, hogy visszaiparosítsuk az országot teljesen, ellentétben néhány európai országgal, amely szeretné magát ipartalanítani, mi szeretnénk ide vonzani a legjobb német, török és más befektetőket.”

Recep Tayyip Erdogan
Isztambul

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.