Ugrás a tartalomra

Nagykikinda vendége volt Ana Brnabić

2018.03.23
17:10
2024.03.19
08:39
Forrás
Pannon RTV
Az olasz Zoppas cég nagykikindai üzemének megtekintésével kezdte látogatását Ana Brnabić szerb kormányfő. A gyárat 2017 novemberében helyezték üzembe, több mint ötszáz munkást foglalkoztat.

Nagykikinda számára a legjobb pillanatban nyílt meg az olasz Zoppas üzeme, hisz nagy a munkanélküliség a településen. A Zoppasnak világviszonylatban vezető szerepe van a különböző melegítőcsövek gyártásában a háztartási és egyéb ipari gépek részére. A szerb kormányfő és Nagykikinda polgármestere körbejárta az üzemet, majd zártkörű tárgyalást folytattak.

Ana Brnabić, miniszterelnök, Szerbia: „A községi vezetőség erőfeszítéseinek köszönhetően a helyzet lassan változik. Sikernek számít, hogy befejezték az ipari övezetet és a másik megnyitásán is dolgoznak. Örömömre szolgált, hogy ellátogathattam a Zoppasba, amely a példás beruházók közé tartozik Nagykikindán és Szerbiában is.”

Az üzemben máris többen dolgoznak a tervezettnél, megkezdték az előkészületeket a gyár bővítésére is, és akkor várhatóan ezer munkást foglalkoztatnak majd. A felszerelt ipari övezet iránt máris érdeklődnek újabb beruházók. Pavle Marko, Nagykikinda, községi elnök: „Jelenleg is tárgyalunk, pontosabban három beruházó döntésére várunk, és ebből a szempontból együtt dolgozunk, a szerb kormány, illetve az illetékesek segítenek majd az állami szubvenciók biztosításában és mindabban, ami egy beruházási ciklushoz tartozik. Nagykikinda az elkövetkező egy hónapban várja a válaszokat, és akkor minden bizonnyal nagy lendületet kapunk Szerbiától.”

A szerb kormányfő azután részt vett a Kreatív ipar tanácsának alakuló ülésén a Nagykikinda melletti Mokrinban.

Nagykikinda
Ana Brnabić

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.