Ugrás a tartalomra

Nedimović: A gazdák legkésőbb június közepéig megkapják a támogatást

2018.05.20
17:04
2018.05.21
11:07
Forrás
VajdaságMa
A jószághizlalásra és a mezőgazdasági mechanizációra vonatkozó állami támogatást legkésőbb június közepéig megkapják a gazdák - jelentette be Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter.

Mint mondta, folyik a munka, hogy ezt a vállalást teljesíteni tudják, mert kis híján 65.000 igénylést kaptak a jószághizlalásra, vagyis 50 százalékkal többet, mint tavaly.

mezőgazdasági támogatás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.