Ugrás a tartalomra

Nedimović: Jóváhagyták 71 élelmiszer-biztonsági felügyelő alkalmazását

2019.04.16
14:39
2024.03.19
08:45
Forrás
Tanjug
Branislav Nedimović szerb mezőgazdasági miniszter hozzátette: kiemelten ellenőrzik majd azokat a határátkelőket, amelyeken keresztül élelmiszereket szállítanak be Szerbiába.

A szakminiszter az Élelem jövője - az egészséges Szerbia jövője elnevezésű konferencia megnyitóját követően azt mondta, a felügyelők a Növényvédelmi Igazgatóság és az Állategészségügyi Igazgatóság hatáskörében látják majd el feladataikat, elsősorban a batrovci, a horgosi és a gradinai határátkelőhelyeken.

Branislav Nedimović, mezőgazdasági miniszter, Szerbia: „Ezt a 71 embert, akit felveszünk az első körben, teljesen felkészítjük és betanítjuk mindegyik, az élelmiszer-biztonságra vonatkozó irányelvre, amikből a legtöbb van. Ezek az Európai Unió irányelvei. Ez a mi zálogunk az elkövetkező 20 évre, Szerbia egész területén. Különös hangsúlyt kap a négy fő határátkelő, ahol bejön az élelem, itt gondolok Batrovci, Horgos, Gradina és a többi olyan átkelőre, ahol már vannak fitoszanitáris és állategészségügyi felügyelők, akik megpróbálják megakadályozni, hogy tiltott áru jöjjön be és ellenőrzik azoknak az áruknak a minőségét, amelyek engedélyezve vannak Szerbia területén.”

élelmiszer-biztonság
felügyelő

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.