Ugrás a tartalomra

A negyedik kábelgyárat építi Szerbiában a Leoni

2018.10.11
18:50
2024.03.19
08:42
Forrás
Szerbiai RTV
A negyedik kábelgyár építését kezdte el Szerbiában, ezúttal Kraljevóban a Leoni vállalat. Az eseményen jelen volt Aleksandar Vučić szerb elnök is.

Clemens Sax, a vállalat vezérigazgatója elmondta, a jó közúti összeköttetés miatt döntöttek Kraljevo mellett.

Az utóbbi harminc évben ez lesz az első új gyár Kraljevóban, és a Leoni legnagyobb objektuma Szerbiában. Ez a vállalat 5000 munkást foglalkoztat majd. A mintegy 45 ezer négyzetméter területű gyárat a tervek szerint 2020 végéig fejezik be.

A szerb elnök találkozott a Mercedes-Benz küldöttségével is. Örömét fejezte ki amiatt, hogy az új gyárban a Mercedes számára készítenek majd kábeleket.

Leoni
Szerbia
Kraljevo
kábelgyár

Most

Népszerű