Ugrás a tartalomra

Nem drágul a földgáz, az ellátás miatt sem kell aggódni

2019.11.26
10:40
2019.11.26
10:51
Forrás
Szerbiai RTV
Nem emelkedik a gáz ára, és elegendő mennyiségű tartalékkal rendelkezik Szerbia, még ha Oroszország el is zárná a csapokat Ukrajna felé - nyilatkozta a Szerbiai Gázművek igazgatója.

Az illetékesek azt ígérik, hogy a gáz nemsokára négy irányból érkezik Szerbiába. A meglévő, Magyarországról jövő gázáramlat mellett az év végéig még 33 kilométeres csövet fektetnek le, így a Török Áramlatból is megindulhat a gáz. Tervezik továbbá a román vezetékekre való rákapcsolódást, valamint egy görög-bolgár-szerb rendszerösszekötő kiépítését is. Az utóbbira az Európai Unió mintegy 50 millió eurós összeget biztosított.

Brüsszel üdvözölte a Szerbiai Gázművek azon törekvését, hogy megnyissa a szerb gázpiacot valamint, hogy a térség energiarendszerében gáz-közlekedési csomóponttá nője ki magát. Sem Fabrici, az Európai Unió szerbiai küldöttségének vezetője kiemelte, azt várja, hogy Szerbia tiszteletben tartja a az Energiaközösséggel felvállalt kötelezettségeit. Hozzátette, minden új gázvezetéket az Európai Unió jogszabályaival összhangban kell építeni. Nemrégiben a német Siemens a szerb gázvezetékekhez egy új távvezérlő rendszert épített ki, amelyre az Európai Unió 1,7 millió eurót biztosított. Ezzel biztosított Szerbia minőségi gázellátása.

földgáz
gáz
Szerbiai Gázművek

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.