Ugrás a tartalomra

Német cég épít üzemet Boldogasszonyfalván

2018.03.22
14:47
2024.03.19
08:39
Forrás
Tanjug
Mintegy 300 embernek nyújt majd munkalehetőséget és megélhetést a Zsablya községhez tartozó Boldogasszonyfalván befektető Mamminger Conserven.

A német gyár alapkövét ma délelőtt helyezték el a cég vezetői, illetve a tartományi és a köztársasági kormány képviselőinek jelenlétében. Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke szerint Németország és Szerbia jó csapatot alkotnak, ennek köszönhetően Vajdaságba egyre több befektető érkezik. A Boldogasszonyfalván megvalósuló projekt összértéke mintegy két és fél millió euró.

Igor Mirović, elnök, Tartományi Kormány: „Mintegy tíz nap múlva két új gyár nyílik Szabadkán. Vajdaság lassan, de biztosan, minden szegletében egyenletesen fejlődik. Számunkra ez a legfontosabb új hír.”

Boldogasszonyfalv
Zsablya
Mrovic
GYÁR
német

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű