Ugrás a tartalomra

Nemzetközi Gyümölcsészeti, Konyhakertészeti és Szőlészeti Vásár Belgrádban

2023.01.26
19:51
Forrás
Pannon RTV
A szervezők nem titkolt célja a nemzetközi kapcsolatépítés és nyitás az új piacok felé. A vásár január 28-áig várja a látogatókat.

A kiállítók mintegy 30 ezer négyzetméter területen mutatják be a termékeiket. A vásárt negyedik alkalommal szervezték meg a szerb fővárosban. Ebben az évben több, mint 500 kiállító vesz részt az eseményen.

Szakmai találkozók, együttműködési lehetőségek, akciós árakon beszerezhető termékek – sokak számára ezek a dolgok teszik vonzóvá a szerb fővárosban zajló rendezvényt.

Goran Savić, Csantavér: „Szeretném összekötni a szerb és a magyar népet, hogy tudják, itt is van újdonság, itt sok gyümölcs található meg, vannak itt jégvédő hálók, traktorok. El kell jönni megnézni, mert elmesélni nem tudjuk az embereknek, a helyszínen jobban látható."

Csóti Zsolt, Kiskunhalas, Magyarország: „Nagyon fontosnak tartottam egy-két dolgot megnézni. Kaptam információkat. Kíváncsi voltam rá, hogy árban megfelelőek-e. Az árak tetszettek, az volt a legfontosabb, hogy kivitelezésben tudnak-e segíteni, vagy ezt nekem kell megoldani Magyarországon, illetve a tervezésben, mert Magyarországon ezekből a termékekből, amiket kerestem, nincsen. Itt megtaláltuk. Szeretném forgalmazni."

A hazaiak mellett számos külföldi kiállító vesz részt a vásáron.

Milan Doroslovac: „Minden a traktornál kezdődik. A traktorok a legérdekesebbek. A házakat mindig az alapoktól kezdve építjük a tetőig. A mi gazdáink is, amikor a beszerzést tervezik, először traktort vásárolnak. A kapcsolható eszközöket a vásárolt traktor jellemzői, lóereje, méretei alapján választják."

Helena Gašić, kiállító: „Feldolgozott gyümölcsök és zöldségfélék is vannak, darabolt paprikából készült ajvár. A paprika Leskovacról érkezett. Emellett vannak különféle gyümölcsökből természetesen facsart szörpök is."

Belgrád jelenleg mintegy 153 ezer hektár használatban lévő mezőgazdasági földterülettel és mintegy 30 ezer gazdasággal rendelkezik – mondta el a vásár megnyitóján Aleksandar Šapić polgármester. A szerb főváros társszervezője a vásárnak.

„A tavalyi évhez mérve majdnem a duplájára emeltük a fiatal gazdálkodók ösztönzésére szánt támogatásokat. A mezőgazdaságra szánt teljes költségvetést majdnem a háromszorosára emeltük."

A rendezvényt Jelena Tanasković szerb mezőgazdasági miniszter nyitotta meg.

„Minden kiállítónak sikeres napokat kívánok, minél több szerződést írjanak alá, minél több üzlet köttessen meg, és a gazdáink kerüljenek ki a helyi keretekből, találják meg a helyüket külföldi piacokon, ahova tartoznak is."

A vásár idei partnerországa Hollandia.

mezőgazdaság
vásár
Aleksandar Šapić
Jelena Tanasković

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.