Ugrás a tartalomra

Nemzetközivé vált az Újvidéki Kikötő

2019.09.27
16:40
2024.03.19
08:35
Forrás
Vajdasági RTV
Irányítását az egyesült arab emírségekbeli DP World vállalat vette át.

Zorana Mihajlović építészeti, közlekedési és infrastruktúra-ügyi miniszter a kikötőben tett látogatásakor elmondta, az Újvidéki Kikötő fejlesztésére 30 millió eurót fordítanak, emellett más települések, így Gombos, Mitrovica, Smederevo és Prahovo kikötőjébe és a folyami közlekedésbe is beruház majd a szerb állam. Mubarak al Daheri, az Emírségek belgrádi nagykövete emlékeztetett arra, hogy a DP World vállalat a világ negyven országában van jelen. Rado Antolović, a részvényesek közgyűlésének elnöke bemutatta a kikötő beruházási tervét, és hangsúlyozta, hogy a dolgozók számát a jövőben jelentősen növelik.

„A mai napon az Újvidéki Kikötő fellép a vízi közlekedés nemzetközi színpadára. Véleményem szerint ez rendkívül jelentős úgy Szerbia, mint Újvidék számára is. A vízi közlekedés is nagyon fontos számunkra. Elmondhatom, hogy a DP World az első külföldi beruházó, amely a folyami közlekedésbe fektet be Szerbiában. Emellett évtizedeken keresztül elsiklottunk. Mindig sokkal többet gondoltunk a vasútra, az autópályára, a közutakra, mint a kikötőkre, a vízi közlekedési folyosókra. Úgy gondolom, hogy ez nagy hiba volt. Minden hibát ki kell javítani. Ebben az értelemben folytattuk és folytatjuk a kikötőkbe és a folyami közlekedésbe történő beruházást” - nyilatkozta Zorana Mihajlović, építészeti, közlekedési és infrastruktúra-ügyi miniszter.

újvidéki kikötő
arab
Egyesült Arab Emírségek
Zorana Mihajlović
építésügyi miniszter

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.