Ugrás a tartalomra

A Nikola Tesla repülőtér 25 évre szóló koncessziójáról szóló szerződést írták alá

2018.03.22
17:08
2018.03.22
17:21
Forrás
Tanjug, Szerbiai RTV
Az eseményre a Szerbia Palotában, Belgrádban, Ana Brnabić szerb kormányfő és több miniszter, valamint a francia Vinci Airports illetékeseinek jelenlétében került sor.

A szerb kormány célja, hogy ebben az évben a munkanélküliségi ráta 10 százalék alá csökkenjen, jelentette ki Ana Brnabić a szerződés aláírása után. Hozzátette, a repülőtér ezentúl teljes kapacitással működhet, ami hatással lesz a gazdaság növekedésére.

Ez a megállapodás jelentős Szerbia továbbfejlesztésének szempontjából, mondta Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter. Mihajlović hangsúlyozta, hogy a belgrádi repülőtérnek egész Európa közlekedési csomópontjává kell válnia. A koncesszióért a francia vállalat 501 millió eurót fizetett, valamint vállalta, hogy további 730 millió eurót fektet a repülőtér fejlesztésébe a következő 25 évben, és egyetlen dolgozótól sem válik meg.

Belgrád
Nikola Tesla repülőtér

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.