Ugrás a tartalomra

Nőtt és tovább növekszik a munkanélküliség

2012.08.29
18:13
Szabadkán január óta 500 fővel nőtt az állástalanok száma
Szabadkán január óta 500 fővel nőtt az állástalanok száma. A nehéz gazdasági helyzetben Szabadka Önkormányzata és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat helyi kirendeltsége közösen támogatja az új munkahelyek nyitását. Erre a célra több mint 8 millió dinárt különítettek el. Szerbiában idén várhatóan tovább növekszik a munkanélküliek száma. Szabadkán is hasonló a helyzet. A megkérdezett fiatalok még bizakodóak, az 50 évnél idősebbek azonban kilátástalan helyzetben érzik magukat. „A munkanélküliség csökkentése érdekében Szabadka Város Önkormányzata és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat helyi kirendeltsége pályázatot jelentetett meg a munkaadók számára, 60 új munkahely létesítésére” - mondta Zlatko Panić, a szolgálat szabadkai igazgatója.



„Ami a munkahelyteremtést illeti, természetesen azoknak a munkaadóknak írtuk ki, akik új munkahelyeket nyitnak a magánszektorban Szabadka Város területén. A támogatás összege 130 ezer dinár, azzal, hogy előirányoztunk még 20 ezer dinárt azok számára, akik 45 évnél idősebb személyt foglalkoztatnak” - mondta Zlatko Panić. A támogatás legnagyobb részét a városi költségvetésből biztosítják - emelte ki Karai László, a a város Foglalkoztatási Tanácsának elnöke. „A város idén 7 millió 540 ezer dinárt választott ki idén erre a szükségletekre a városi költségvetésből, amely összeg meg lesz növelve 1 millió 131 ezer dinárral, amit a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattól még hozzáadunk, és ez alapján kb 8 millió 670 ezer dináros összeggel rendelkezünk majd.” A támogatást azok a magánvállalatok igényelhetik, amelyek az elmúlt három hónapban nem bocsátottak el munkást. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint idén tovább növekedett az állástalanok száma. Jelenleg Szabadkán 11 450-en várnak munkára.
munka
állás
munkaügy

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.