Ugrás a tartalomra

Növekednek az árak, gyarapodnak a feljelentések

2020.04.19
14:22
2020.04.19
14:27
Forrás
021.rs
Több mint 3000 bejelentés érkezett a megnövekedett árak miatt a szerbiai fogyasztóvédőkhöz.

A koronavírus-járvány kitörése óta a legtöbben az alapvető élelmiszerek, az orvosi felszerelések és a gyógyszerek áraira panaszkodtak. Azt is sokan jelentették, hogy egyes boltokban nagy a tömeg, az eladók pedig nem viselnek védőfelszerelést. Az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium felügyelőségi egységének vezetője elmondta, a bejelentéseket egyesével vizsgálják meg. Eddig az esetek 96%-át ellenőrizték. Hozzátette, a piac ugyan stabilizálódni látszik, azonban a COVID-19 vírusra vonatkozó munkahelyi előírások megszegéséről továbbra is sok bejelentés érkezik.

koronavírus
járvány
ár
drágulás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.