Ugrás a tartalomra

November 21-én sztrájkba lépnek a szerbiai postások

2017.11.14
07:24
2024.03.19
08:37
Forrás
Magyar Szó
Az Önálló Szakszervezet főbizottsága hétfőn közölte: november 21-én munkabeszüntetésbe fognak a Szerbiai Posta Közvállalat foglalkoztatottjai, ha addig nem teljesítik követeléseiket.

A posta dolgozói azt szeretnék elérni, hogy annyival emeljék fizetésüket, amennyivel az utóbbi három évben csökkent a reálértéke, valamint nekik is jusson a Szerbiai Posta nyereségéből. Követelik továbbá, hogy azok, akiket ideiglenes-időszakos munka végzésére vettek fel, kapjanak határozott időre szóló szerződést, a technológiai munkahelyeken a vállalat biztosítsa a foglalkoztatottak optimális létszámát, és mondja fel a szerződést azokkal a nyugdíjasokkal, akik a cégben vezető beosztásban vannak - írja a Magyar Szó.

A postás szakszervezetek követelik, hogy mentsék fel Mira Petrovićot, a Szerbiai Posta megbízott igazgatóját, és a már lebonyolított pályázat alapján sürgősen válasszák meg az új igazgatót, mentsék fel a cég felügyelőbizottságának elnökét és tagjait is, végül pedig állapítsák meg a közvállalat vezetőinek felelősségét, amiért a foglalkoztatottak és a szakszervezeti aktivisták nyomásnak és fenyegetéseknek vannak kitéve. A munkabeszüntetés idején tiszteletben tartják a minimális munkafolyamatra vonatkozó rendelkezést.

A postai tisztviselők már több, mint két hete tartanak tiltakozó megmozdulásokat, ami miatt lelassult a küldemények szállítása és kézbesítése. Vasárnap Belgrádban több ezren vonultak fel.

Ana Brnabić szerb kormányfő még október 10-én tárgyalt a postai alkalmazottak reprezentatív szakszervezeteinek képviselőivel és Mira Petrović megbízott igazgatóval. Akkor abban állapodtak meg, hogy a cég nyereségéből a bérekre is fordítanak, elemzik a vállalat ügyvitelét, és folytatják a dolgozók szociális-gazdasági helyzetének folyamatos javítását célzó párbeszédet.

A dolgozók szerint több, mint egy hónap alatt semmi sem történt, ezért követelik, hogy ismét fogadja őket a miniszterelnök, illetve bejelentették, sztrájkba lépnek november 21-én.

Szerbiai Posta
sztrájk
béremelés

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.