Ugrás a tartalomra

Nyárig nem kell tartani Szerbiában az üzemanyag drasztikus drágulásától

2021.01.19
12:16
Forrás
Danas
Bár tavaly november óta a kőolaj a világpiacon 51 százalékkal drágult, a szerbiai járművezetőknek nem kell tartaniuk a kiskereskedelmi üzemanyagárak jelentős növelésétől – vélik a szakemberek.

A Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai szerint megteremtődtek a feltételek a jövedéki adó emeléséhez, de ez nem jelenti azt, hogy az üzemanyagárak már januárban automatikusan megugranak. Tomislav Mićović, a Szerbiai Olajvállalatok Szövetségének főtitkára elmondta, mivel a jövedéki adó bekerül az áfaalapba, a kőolajtermékek összes gyártója és importőre mintegy 0.9 dinárral fog többet fizetni minden liter üzemanyag után. Viszont ez nem azt jelenti, hogy a megemelt jövedéki adó miatt azonnal megdrágul az üzemanyag - hangsúlyozta Mićović. Szerinte az év első hat hónapjában nem kell tartani az üzemanyag kiskereskedelmi árának jelentősebb emelésétől.

drágulás
drágítás
üzemanyag
ár
benzin
kőolaj
jövedéki adó

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.