Ugrás a tartalomra

Óbecse községben járt a szerb mezőgazdasági miniszter

2019.10.19
14:47
Forrás
vojvodina.gov.rs
Törvényt hoznak a mezőgazdasági termelők státuszával kapcsolatban - jelentette be Óbecse községben tett látogatásakor Branislav Nedimović.

A szerb mezőgazdasági tárcavezető kiemelte, elengedhetetlen az előírás, amely meghatározza, hogy ki a főállású mezőgazdasági termelő, és nemcsak mellékesen foglalkozik az ágazattal. A tárcavezető szerint ez az adók, a bankrendszer és a támogatások szempontjából is fontos. Nedimović kiemelte, ezzel a földművesek számára a nyugdíj és az egészségügyi biztosítás kérdését is rendeznék. A politikus a tarlóégetéssel kapcsolatban elmondta, az illetékes tárca négynaponta műholddal ellenőrizheti a parcellákat. Hangsúlyozta, a tarlóégetés káros gyakorlat, amely a többi közt a talajt is tönkreteszi és közlekedési baleseteket is okozhat.

A szerb mezőgazdasági miniszter Péterrévén és Bácsföldváron látogatott megy egy-egy gazdaságot az óbecsei polgármester és a tartományi mezőgazdasági titkár társaságában. Vuk Radojević és Nedimović arról is beszélt a gazdákkal, hogy az új mezőgazdaságra vonatkozó törvényeknek a termények árát is szabályozniuk kell.

Óbecse
Branislav Nedimović
Vuk Radojević

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.