Ugrás a tartalomra

Példaértékű a vajdasági gazdaságfejlesztési program

2019.11.13
15:52
2020.02.24
19:13
Forrás
Pannon RTV
Közepes léptékű gazdaságfejlesztést adták át ma Zentán.

A Vajdasági Magyar Szövetség gazdaságfejlesztési programjának köszönhetően a zentai cég bővíteni tudta csarnokai számát, illetve gépeket vásároltak, valamint összesen 16 új alkalmazottnak tudtak munkát adni a Magyar Kormány támogatása által.

A zentai Silos-Tech Kft. 13 éve alakult családi vállalkozásként. A szemes takarmány szállítására és tárolására alkalmas eszközöket gyártó cég a Prosperitati Alapítvány 500 ezer eurós támogatásával tudta bővíteni csarnokai és gépei számát. Az alkalmazottak száma pedig negyvenről ötvenhat főre emelkedett.

Nagy Zsolt, igazgató, Silos-Tech Kft., Zenta: „Felépítettük ezt a csarnokot, ahol most tartózkodunk. Megvásároltuk a mögöttem látható lézervágó gépet. Nyolc alkalmazottat szerettünk volna alkalmazni, de végül 16 alkalmazottal zártuk a teljes befektetésünket.”

A Magyar Kormány 2016-ban indította el a külhoni nemzetrészek megmaradását szolgáló gazdaságfejlesztési programot. Gion Gábor magyar pénzügyekért felelős államtitkár az átadón elmondta, Szerbia esetében az együttműködés egészen kiemelkedő. A vajdasági program jelenleg Magyarország legnagyobb határon túli gazdaságfejlesztési programja.

Gion Gábor, pénzügyekért felelős államtitkár, Magyarország: „Megközelítőleg negyven milliárd támogatást sikerült kiosztani, és amiből összesen olyan 75 milliárd forintnyi projekt valósult meg. Azt gondolom, hogy ez mindenkinek sikeres lesz. Teljesen készen állunk arra, hogy tovább ösztönözzük a magyar vállalkozásokat.”

A közepes léptékű vállalkozások támogatásával mintegy 600 munkahelyet sikerült teremteni - hangsúlyozta az átadón Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hozzátette, az elsődleges mozgatórugó a közepes léptékű vállalkozások megerősítése volt azzal a céllal, hogy új piaci lehetőségeket nyissanak és technológiai fejlesztéseket tegyenek lehetővé számukra.

Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Most azt látjuk, hogy az itthon maradásnak és az itthon való boldogulásnak az az egyik fontos és kulcskérdése, hogy megtudjuk-e erősíteni a vállalkozásainkat úgy, hogy emelni tudjanak a fizetések szintéjén, hogy meg tudják tartani az embereket, hogy versenyképes emberibb életkörülményeket tudjanak biztosítani.”

A gazdaságfejlesztési program példaértékű - tette hozzá Pásztor. Szavai szerint, a Magyar Kormány támogatása biztonságérzetet és szabadabb gondolkodást ad vajdasági magyarságnak, amit a pénzügyi támogatásnak köszönhetően meg is tudnak valósítani.

Silos-Tech Kft.
Vajdasági Magyar Szövetség
Gion Gábor
Pásztor István
Zenta
Prosperitati Alapítvány

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.