Ugrás a tartalomra

A Prosperitati Alapítvány negyedik pályázati körét ismertették Magyarkanizsán

2017.09.26
10:18
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Házvásárlást célzó, vissza nem térítendő támogatásra, kamattámogatott mezőgazdasági földvásárlási hitelekre, valamint mezőgazdasági és gazdasági fejlesztések kombinált támogatására lehet pályázni.

A lakossági fórumra az egész község területéről érkeztek termelők. A horgosi Szalai László 31 holdon gazdálkodik, abból 25 hold gyümölcsös. A jelenleg is építés alatt álló hűtőházát szeretné befejezni a pályázati támogatásból. Amennyiben elkészül, nem kell fizetnie a tárolási költségeket. Szalai László, mezőgazdasági termelő, Horgos: „Az épületet ezelőtt tíz évvel építettem, de nem tudtam még befejezni. Az egy 25 vagonos hűtőkamra, ezt szeretném majd befejezni elsősorban, meg ennyi gyümölcsöshöz kellene még egy-két új traktor, amit szeretnék megvásárolni.”

Noha mindhárom új pályázati lehetőségről tájékozódtak a megjelentek, kérdéseikből ítélve Magyarkanizsa községben a házvásárlás támogatása számíthat a legnagyobb érdeklődésre. A Prosperitati 200 ház megvásárlására látott elő vissza nem térítendő támogatást. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, ha az érdeklődés meghaladja az előirányzott keretet, megtalálják a módját, hogy az ezen felül jelentkezőket is támogassák, amennyiben pályázatuk eleget tesz a kiírás feltételeinek.

Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Az eddigi héten azt láttuk, ami itt Kanizsán is látható volt, hogy nagy az érdeklődés, és a hallgatóságnak egy jelentős része fiatal. Nagyon sok fiatal hölgy volt ezeken a lakossági összejöveteleken, ami azt igazolja, és a kérdések is ezt támasztják alá, hogy a házvásárlás az, ami nagyon érdekli az embereket, elsősorban a fiatalokat.”

A magyarkanizsai pályázók az első két körben 180, a harmadik körben pedig további 302 millió dináros támogatást kaptak a Prosperitati Alapítványtól.

Prosperitati
Magyarkanizsa
pályázat
Pásztor István

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.