Ugrás a tartalomra

Rasim Ljajić: Nem indokolt a kenyér drágulása

2019.01.29
14:50
2019.01.29
21:21
Forrás
Pannon RTV
A kenyér árkorlátozását előíró rendelet elvesztette gazdasági indokoltságát - jelentette ki a szerbiai kereskedelmi miniszter.

Rasim Ljajić azt mondta, a kormány azt mérlegeli, hogy nem hosszabbítja meg a T-500-as lisztből készült kenyér kötelező előállításáról és eladásáról szóló rendeletet. A kenyér emiatt várhatóan megdrágulhat. A felvásárlók szerint a búza kilogrammonkénti ára 22 dinárra emelkedett a terménytőzsdén, de a liszt ára is most ment fel 5 dinárral, mondják a pékek.

Az egyik kisboltban most még 45 dinár 10 parába kerül a T-500-as lisztből sütött félkilós fehér kenyér. Hogy február elsejétől mennyibe fog kerülni, ezt még senki sem tudja. Ugyanis január 31-ig van érvényben az a kormányrendelet, amely a kenyér előállítására és eladására vonatkozik, és 46 dinárban maximálja a kenyér árát.

A vásárlók többségének véleménye szerint nem lenne szabad megdrágulnia a kenyérnek.

Fábián Antal:
„- Túlárazva van most már. Máris túlárazva van.
- Ön szerint még a 46 dinár is sok?
- Biztos, hogy sok.”

Osztrogonác Mária:
„- Amennyi búza termett, meg küldik kivitelre, és itt meg drágul a kenyér, hát ez nem igazságos.
- Drágának tartja a jelenlegi 46 dináros kenyeret?
- Nem, most átlagban máshoz képest nem. Normális.
- De ha felmenne az ára?
- Akkor már igen.”

Rihter Ferenc termelő és felvásárló szerint a Brazíliába irányuló búzakivitel miatt az aratáskor fizetett 16-17 dinárhoz képest most jócskán emelkedett a búza ára, és várhatóan a kenyér is meg fog drágulni:
„- Most per pillanat 22 dinár körül mozog a búzának az ára.
- Várható, hogy még tovább emelkedik?
- Ha megindul a kiszállítás, fel fog menni, meg a kenyérnek az ára megváltozik, hiszen a kenyér már 15 éve tartja az árát, ez nevetséges, szóval a kenyérnek az ára az nagyon kevés volt, ami a termelési költséget illeti.”

Hozzátette: a kenyér ára jelentősebben is emelkedhet. A tavalyi alacsony búzaár miatt ugyanis az ősszel sokkal kisebb területen vetettek ebből a kalászosból, így kevés lesz belőle, és várhatóan magas lesz majd az idei felvásárlási ára. Sabit Brahaj palicsi pék szerint a kenyér jelenlegi ára nem reális:
„- Minden megdrágult. Gyakorlatilag már a liszt ára is felment. Az áram is ebben az évben, ahogy hallottam, akár 20 százalékkal is drágulhat. Minden, a munkaerő ára, minden felment. Tehát egyáltalán nem reális, de mi lesz majd, még nem tudom.
- Tervezi, hogy emeli a kenyér árát?
- Azt majd a pékek egyesületével egyeztetjük.”

Rasim Ljajić tárcavezető arra figyelmeztette a kereskedőket, hogy ne kezdjenek nyerészkedni, amennyiben megszűnne az árkorlátozás. A vekni drágítása jelenleg nem indokolt - húzta alá a szerb kereskedelmi miniszter.

Rasim Ljajić
kenyér
drágulás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.