Ugrás a tartalomra

Rekordáron a takarmányok – katasztrofális helyzetben az állattenyésztők

2021.05.19
20:35
2021.05.19
22:44
Forrás
Pannon RTV
Rekordáron vásárolják fel a tavalyi morzsolt kukoricát Vajdaság-szerte. A szakemberek szerint az árnövekedés egyik oka az lehet, hogy egyre több külföldi felvásárló jelenik meg Szerbiában.

A gazdák számára is meglepő a magas felvásárlási ár, ez azonban azt is jelenti, hogy drágul az állattartás, egyúttal pedig várható a húskészítmények áremelkedése is.

Aladics Tibor ludasi felvásárló a Közügyekben elmondta, jövőre is magasabb ár várható a takarmányok esetében, és megkaphatják a gazdák a nekik kijáró megbecsülést, de szerinte ez az ár most irreális.

„Az igaz, hogy a termelők nagyon örülnek ennek az árnak, és mi is, felvásárlók örülünk, ha egyszer már az életben megbecsülik a termelőket. Valószínű, hogy elértük azt az állapotot, amikor a termelők munkája sokkal jobban meg lesz becsülve. Báris én nagyon reménykedek benne. De ha igazából korrektek akarunk lenni, akkor tudjuk azt, hogy ez túl magas ár a kukoricának. Ez a másik ágazatot teljesen tönkreteszi, mivelhogy a mezőgazdasághoz csatlakozik a jószágtenyésztés is. Itt most a terményeladók nagyon jól járnak, a jószágtermesztők pedig teljesen katasztrofális helyzetbe kerültek” - mondta Aladics Tibor.

kukorica
takarmány
rekordár
mezőgazdaság
állattenyésztés

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.