Ugrás a tartalomra

Rekordot dönthet idén a napraforgó ára

2022.04.13
17:49
2022.04.14
10:33
Forrás
Pannon RTV
Az ukrán-orosz háború miatt az ottani termés mennyisége és minősége is kérdésessé vált. A vajdasági gazdák most ebben látják az esélyt, minden eddiginél nagyobb területet vethetnek be ezzel a kultúrnövénnyel.

Ukrajna és Oroszország a világ legnagyobb napraforgó-termelői közé tartoznak. A világ napraforgóolaj-exportjának 80 százaléka tőlük származik. A két ország között zajló háború miatt azonban gondok jelentkezhetnek a termelésben. A vajdasági gazdák ebből kifolyólag minden eddiginél nagyobb területen vethetnek napraforgót.

Kecsenovics János, termelő, Csantavér: „A tavalyi évben nagyon korán elvetettük. Már március harmincadikán földben volt. Azt hittük, nem fogja meghallani a harangszót. Végül három héttel később kelt ki a földből. Idén megvártuk a jobb időt, hogy melegebb legyen a föld.”

A felvásárlók is bizakodóak, ugyanakkor óvatosságra intenek.

Rihter Franjo felvásárló: „Idénre is nagyon szépnek mutatkozik. Már most vannak érdeklődések a napraforgó iránt. Egy dologtól félünk, hogy az állam milyen döntéseket fog hozni. Félünk, hogy a kiszállítási tilalmat behozzák, akkor az árak semerre sem fognak mozdulni. Az országba sok lesz a felesleg, mert, ahogy hallom az emberektől, sokan fognak az idén napraforgót vetni.”

A napraforgó nem tartozik az igényes növények közé, azonban a szárazság ennek a kultúrának sem kedvez - mondta a felvásárló. „Nagyon kellene az eső. A földnek a hőmérséklete megfelelő. Éppen pár napja néztem, hogy amiket eddig elvetettünk, megindultak csírázni. Attól félünk nagyon, hogy kiszárad az a bizonyos réteg, ahol megindul a napraforgó csírázni. Ennek a következménye az lesz, hogy elszárad a csíra.”

A napraforgó jelenlegi felvásárlási ára 80 dinár körül mozog Szerbiában, a termelők pedig a további drágulásban bíznak. Az étolaj sem olcsó, literjéért 200 dinár körüli összeget kérnek a boltokban, az Európai Unióban pedig akár ennek a dupláját is, sőt ott a vásárolható mennyiséget is korlátozták.

napraforgó
rekord
mezőgazdaság
földművelés

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.