Ugrás a tartalomra

Rekordszámú turista látogatta meg Szerbiát tavaly

2019.01.05
11:22
Forrás
Szerbiai RTV
A 2018-as évben rekordszámú turista látogatta meg Szerbiát - jelentette ki Rasim Ljajić kereskedelmi, idegenforgalmi és telekommunikációs miniszter.

A tavalyi év első tíz hónapjának adatai alapján az országot mintegy 3,4 millió turista látogatta meg, ami 1,3 milliárd eurós bevételt hozott az államnak, és mintegy 9,5 millió itt töltött éjszakát jelentett az haza idegenforgalmi intézményekben. A tárcavezető hozzátette, hogy ez várhatóan mintegy 12 százalékos növekedést jelent a turisták számát illetően, és mintegy 13 százalékkal nagyobb bevételt hozott, a 2017-es évhez viszonyítva. Az elért eredmények mind a Turisztikai Fejlesztési Stratégia részét képezik, és két évvel hamarabb valósultak meg a tervezettnél - tette hozzá a miniszter. A turizmusba történő beruházásokról beszélve Ljajić bejelentette, hogy a következő két évben Szerbia három felújított turisztikai célállomást fog kapni. Ezek az alsó Duna szakasz régiója, Palics valamint Divčibara környéke. 

turizmus
Rasim Ljajić

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.