Ugrás a tartalomra

Reméljük, hogy az indiaiaknak ízlik majd a vajdasági alma

2020.10.09
15:20
2020.10.09
16:45
Forrás
Pannon RTV
Indiába az első almaszállítmány csütörtökön indult el.

Bizakodóak a hajdújárási almatermelők, hogy hamarosan India is a feliratkozhat a felvásárlók listájára. Mint arról tegnap beszámoltunk, elindult az első olyan hajó, amely nyolc konténernyi almát szállít az említett országba. Ez egy úgynevezett próbajárat és amennyiben a potenciális vevők elégedettek lesznek az áruval, akkor a közeljövőben újabb almaszállítmányok indulhatnak el Indiába.

Lassan a végéhez ér az almaszüret. A termelők azt mondják, hogy elégedettek a termés minőségével és a hozammal is. A hajdújárási alma legnagyobb felvásárlója Oroszország. Ábrahám Sándor is az orosz piacra szállítja az almáját, de a gyümölcsből jut a román és szerb piacra is. A gazda elmondta, örülne ha Indiával is bővülne a felvásárlók köre. „Mi ezzel a mi Idared almánkkal kezdünk kiszorulni az orosz piacról, ha az indiai piacnak megfelel ez a fajta alma, akkor ez nekünk előnyt fog jelenteni, mert körülbelül 80 szálakban a környéknek ebből a fajtából áll.”

Urbán Károlyék is hamarosan befejezik az almaszüretet. A hajdújárási gazda nyolc almafajtát termeszt, elsősorban a hazai és az orosz piacra. A termelő szerint minél több vásárlója van az almának, annál nagyobb biztonságban érezhetik magukat a gazdák. „Ez a közepes termés, amit most értem el az elég jó, reménykedünk, hogy az ára kicsit jobb lesz. Azt hallottam, hogy kevés az almatermés Lengyelországban, kevesebb lesz a többi európai államban is. Most lehet lesz kiszállítás Indiába, oda még nem jutottunk el. Most, hogy mi oda érünk-e vagy nem, meglátjuk. Különben mindig van egy holtszezon, október ez holtszezon, az alma ára körülbelül decemberben realizálódik. Reméljük, hogy akkor elérjük az 50-60 dinárt. Abból már lehet gazdálkodni.”

Indiába az első almaszállítmány csütörtökön indult el, a hírt Branislav Nedimović is megerősítette. A szerb mezőgazdasági miniszter egyebek mellett azt mondta, hogy nagyon fontos az új piacok felé való nyitás. „Ennek hatalmas ösztönző hatása van a szerbiai almatermesztésre, legalábbis én így gondolom. Kapunk egy piacot egy milliárd kétszázmillió lakossal.”

A mezőgazdasági miniszter hozzátette, hogy a szerb almát továbbra is szállítják majd Oroszországba, hiszen az ottani felvásárlókkal jó kapcsolatot ápolnak. Branislav Nedimović hangsúlyozta, a szerbiai alma számára Kína a következő célpont.

Hajdújárás
almaszedés
szüret

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.