Ugrás a tartalomra

Reszkessetek haltolvajok!

2021.10.21
15:32
2021.10.21
18:16
Forrás
Pannon RTV
Hat hajó és hat terepjáró érkezett a Vajdaság Vizei Közvállalat újvidéki halőrségéhez. Ma délben engedték vízre a járműveket.

Az elavult felszereléssel eddig nagyon nehéz volt a munkájuk, de az új gépeknek hála jóval hatékonyabbak tudnak majd lenni. Húsz napon belül egy drónt is beszereznek.

Nagy súly nehezedik a Vajdaság Vizei Közvállalat halőreinek vállára, ezt a terhet fogja megkönnyíteni az új felszerelés. A haltolvajoknak eddig sokkal jobb csónakjaik voltak mint a halőröknek, így könnyen elmenekülhettek előlük.

Miljan Mirković, a halászati szolgálat vezetője, Vajdaság Vizei Közvállalat: „Az új felszerelés minden bizonnyal megkönnyíti majd a halőrök munkáját, mert számukra nincs ideális munkanap. Dolgozniuk kell forróságban, esőben, éjjel-nappal, így a jó felszerelésre mindenképpen szükségük van. Azt gondolom, hogy ilyen eszközökkel, ilyen körülmények között, a megfelelő támogatással amit az igazgatótól, és mindenki mástól kapunk, úgy gondolom kiváltság halőrnek lenni a Vajdasági Vizei Közvállalatnál.”

A motorcsónakokra kamerákat szerelnek, valamint húsz napon belül megérkezik egy korszerű drón is, amely éjjel, és mindenféle időjárási körülmények között minőségi képeket tud rögzíteni. Ezek segítségével beazonosíthatják majd a haltolvajokat.

halőr
halorzó
Újvidék
Vajdaság Vizei Közvállalat
tolvaj
tolvajok
halászat

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.