Ugrás a tartalomra

A Szabadka-Nagykikinda vasútvonal társfinanszírozásáról írtak alá szerződést

2018.09.27
13:53
2024.03.19
08:42
Forrás
Tanjug
A Szabadka-Nagykikinda közötti vasútforgalom társfinanszírozásáról írtak alá ma szerződést öt vajdasági önkormányzat képviselői a Szerbiai Vasutakkal a szerb kormány épületében.

Az eseményen jelen voltak az építésügyi minisztérium illetékesei, Zorana Mihajlović miniszter és Kern Imre államtitkár. Ez a szolgáltatás színvonalának, valamint a vonatok számának növelését is magába foglalja, úgy a személy-, mint a teherforgalomban - nyilatkozták az eseményen.

Ezzel a megegyezéssel, illetve a Szabadka-Zenta vasútvonal tervezett felújításával növelnék az egész térség gazdasági versenyképességét - szögezte le Kern Imre: „A szerződés aláírásának jelentősége továbbá, hogy táptalajt teremt ahhoz, hogy jövőre a szerbiai vasúti infrastruktúrát kezelő cég felújíthatná a Szabadka és Zenta közötti vasutat. Ha ez megvalósul, az utasok sokkal jobb feltételek mellet utazhatnak. Egyrészt nagyobb lesz a sebesség, és úgy gondolom jócskán megnövekszik majd az utazók száma ezen a vonalon.”

Szabadka-Nagykikinda
vasút

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.