Ugrás a tartalomra

Számba vennék az idénymunkásokat

2017.08.17
13:48
2017.10.04
12:22
Az elektronikus adatbázis visszaszoríthatja a feketén dolgozók számát.

Az idénymunkások alkalmazásának új módjáról készült szándéknyilatkozat a szerb kormány, a Német Fejlesztési Ügynökség, a szerbiai helyi szintű gazdasági fejlesztéssel foglalkozó szövetség és az illetékes minisztériumok között. A tervek szerint egy új, idénymunkások bejegyzésére szolgáló elektronikus rendszert hoznak létre. Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter elmondta, ennek köszönhetően növekedhet a munkaerő száma, ezzel pedig a szürkegazdaságot is gyengíthetik. Hozzátette, a mezőgazdaságban a legtöbb az illegálisan foglalkoztatott személy. Az elektronikus rendszernek köszönhetően átláthatóbbá válna az alkalmazás, emellett pedig megfelelő munkakörülményeket teremt majd az állam a dolgozóknak, nyugdíj -és betegbiztosítással. A rendszert magyar példa alapján fejlesztik ki, Magyarországon ugyanis már működik az elektronikus bejegyzés. (Szerbiai RTV, kép: illusztráció)

idénymunkás
nyilvántartás
szándéknyilatkozat

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.