Ugrás a tartalomra
szántanak

Szántóverseny és gépbemutató volt Gunarason

2017-08-12
19:45
2017-10-04
12:20
Gunarason a szórakozásé volt a főszerep, szántóversenyt és gépbemutatót tartottak a településen. A Prosperitati Alapítvány pályázatain nyert mezőgépeket.

A barázda tisztaságát, mélységét és a szántás gyorsaságát osztályozta a háromtagú zsűri. A versenyzők két kategóriában indulhattak, egy-, és kétsoros, valamint többsoros ekékkel szánthatták fel a kijelölt területet. Vida Róbert, versenyző: „Mióta szántóverseny van itt Gunarason, részt veszek mindig a vidámság végett. Nem maga a helyezés a fontos, hanem, hogy bulizzunk. Most kétvasúval indultam a változatosság miatt.”

Oroszi Csanád földműves elárulta, mikor is jó egy szántás: „Ha jó az idő rá, ha megfelelő nedvesség van a földben, nincs meleg, hogy a traktorista szenvedjen.”

A verseny mellett gépbemutatót is tartottak. A Mackósoron azokat a traktorokat, illetve kapcsolható eszközöket tekinthették meg, amelyeket a helyiek a Prosperitati Alapítvány pályázatán nyertek. Juhász Árpád nemcsak az új kapcsolható eszköznek örülhet, hanem az utánpótlásnak is. Juhász Árpád és Juhász Bence:
„- Mezőgazdasági kapcsolható eszközökön pályáztunk egy 660 literes permetezőre. Nagyon örülünk neki, reméljük, hogy könnyíti majd a munkánkat, és haladunk majd vele.
- És te szoktál apukádnak segíteni?
- Szoktam.
- Miben?
- Traktort hajtani.”

Az 1400 lakosú Gunarason eddig összesen nyolcvanan pályáztak sikeresen - emelte ki Dr. Nagy Imre, a Prosperiteti Alapítvány Igazgatóbizottságának elnöke az esemény megnyitóján. Fremond Árpád, a VMSZ topolyai községi elnöke ennek pozitív hatásairól beszélt: „Ebben az évben érkeznek a gépek, ebben az évben kezdték el ezeket a gépeket használni. Hiszem azt, hogy a következő termelési évben már akár a terméshozamokban és egyéb más területeken meg fog mutatkozni az, hogy mennyire fontosak voltak ezek a fejlesztések.”

A falunappal egybekötött szántóversenyen és gépbemutatón kötélhúzást, zsákban ugrálást és számos egyéb vetélkedőt is tartottak.

Gunaras
szántóverseny
Prosperitati
Fremond Árpád
Dr. Nagy Imre

Most

12:57, Frissítve: 13:43

Megjelent A 100 leg... céglista

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat volt a legnyereségesebb 2016-ban, a Szerbiai Villanygazdaság a legnagyobb, a Bambi konszern kapta a legjobb minősítést az országban.
12:46, Frissítve: 12:57

Nem haladnak megfelelően a Brexit-tárgyalások

Az eddigi haladás nem elég ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a jövőbeli kapcsolatok kérdéseit érintő második tárgyalási szakaszra - mondták pénteki brüsszeli találkozójukon a bennmaradók.

Népszerű