Ugrás a tartalomra

Szárazság – elemi és drága csapás

2012.07.25
14:18
Goran Knežević, a mezőgazdasági tárca várományosa, amint kinevezik, kérni fogja, hogy nyilvánítsák elemi csapás sújtotta területté Vajdaságot
Goran Knežević, a mezőgazdasági tárca várományosa, amint kinevezik, kérni fogja, hogy nyilvánítsák elemi csapás sújtotta területté Vajdaságot. Intézkedések sorát jelentette be a miniszterjelölt, aki Közép-Bánát területére már elrendelte a helyzet felmérését, a kár felbecslését és a várható következmények előrejelzését. Az első becslések alapján Vajdaságban és Szerbiában a kár 30 és 70 százalék között lesz – mondta Knežević.  A kártérítés lehetőségéről annyit mondott, az államkassza csaknem teljesen üres. Lehetséges megoldásként említette, hogy a rövid és hosszúlejáratú kölcsönök esetében átütemezik a törlesztési időt, illetve hogy a gazdáknak ebben az évben nem kell kifizetni az öntözési díjat. A szubvenciót élvező gazdák körét is bővítené a miniszter. Mint mondta, jelenleg a termelők csupán 10 százaléka részesül támogatásban. Az intézkedések között szerepelne továbbá, hogy az állami földbirtokok bérleti díját elengednék egy-két évre. Knežević elmondta: a javaslatokat az önkormányzatoknak és a tartománynak is továbbítják. (Szerbiai RTV)   Szárazság miatt kártalanítson az állam! 2012.07.23. 17:54 Elemi csapás kihirdetését követeli a több mezőgazdasági egyesületet tömörítő szabadkai Földművesek Szövetsége. Négy bácskai község, illetve város közös kérvényt nyújt be, hogy az aszály sújtotta területeken keletkezett veszteséget az állam valamilyen módon kártalanítsa. Az aszály sújtotta települések: Topolya, Szabadka, Kishegyes és Kula. A szövetség az önkormányzati vezetőségeket arra kéri, hogy mindenki tegye meg az első lépéseket saját területén, kezdje meg az elemi csapás kihirdetéséhez szükséges intézkedéseket. Osztrogonác Simon szabadkai mezőgazdasági tanácstag elmondta: a gazdák vesztesége hatalmas. „A károk különböző mértékűek. Területtől és kultúráktól függően a gyümölcsösökben a késő tavaszi fagy is óriási károkat okozott, nagy károkat. 60-tól 80 százalékos kiesés van a gyümölcsösökben. A nyári aszály, ami most a fő téma, az pedig területtől függően 50 százaléktól szinte 100 százalékos károkat okozott kultúrától és területektől függően” – mondta Ostrogonác. A napraforgón, a kukoricán és a cukorrépán még sokat segítene, ha a napokban esne az eső, de azokon a területeken már menthetetlenek, ahol a meleg 100 százalékos kárt okozott. Csorba Ottó, a topolyai Községi Tanács mezőgazdasági felelőse elmondta: arra számítanak, hogy a települések összefoggásal nagyobb esélyel valósíthatják meg a kitűzött célt. Az első lépés mindenképpen az elemi csapás kihirdetése lenne, ami azt jelenti, hogy az állam megtérítené a károk egy részét. A további célok között szerepel a termelők hitelinek átütemezett visszafizetési lehetősége, és megfelelő kamatlábú kölcsönök biztosítása.



Szerbiában a mezőgazdasági területek csupán 4 százalékát öntözik. Ez a 4,8 millió hektár megművelt területből csupán 200 000 hektár. A fejlettlen öntözőrendszer miatt az agrárium vesztesége 500 millió euró – írja a Blic.
elemi csapás
szárazság
öntözés
Goran Knezevic

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.