Ugrás a tartalomra

Szerbia az első a közvetlen külföldi beruházásokat tekintve

2019.06.13
21:26
Forrás
Vajma, Tanjug
2018-ban 4,1 milliárd dollár beruházás érkezett az országba - erősítette meg az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája által kiadott jelentés.

Szerbiában a közvetlen külföldi beruházások tavaly 44 százalékkal emelkedtek a 2017-es évhez viszonyítva. A jelentés szerint a szerbiai gazdaság a legnagyobb a Nyugat-Balkánon, mert viszonylag sokrétű, és stratégiai helyzete miatt jó a logisztikai infrastruktúrája, de a bányászati kincsek, főként a réz is vonzza a források után kutató vállalatokat.

beruházás
Nyugat-Balkán

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.