Ugrás a tartalomra

Szerbiában a foglalkoztatottak közel egynegyede feketén dolgozik

2017.12.26
09:05
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
Szerbiában a 2017-es és a 2018-as évet is a szürkegazdaság elleni harc évének nyilvánították.

A foglalkoztatottak közel egynegyede feketén dolgozik, vagy ideiglenes munkaviszonyban van - derül ki a Köztársasági Statisztikai Hivatal adataiból. Ezért a 2017-es és a 2018-as évet is a szürkegazdaság elleni harc évének nyilvánították. Nagybecskereken, a közép-bánáti körzetvezetőnél megtartott évértékelőn számoltak be a szürkegazdaság elleni harcban elért eredményekről az illetékesek.     

A felügyelőségek és a rendőrség is elégedett, ugyanakkor több felügyelőre lenne szükség. A szürkegazdaság visszaszorításába jobban be kell vonni a polgárokat is.

Jasminka Rakić, kereskedelmi felügyelőség vezetője, Közép-Bánát: „11 hónap alatt 295 ellenőrzést végeztünk, melyek nyomán 23 végzést hoztunk, amelyben elrendeltük a gazdasági cégjegyzékbe való beíratást, illetve a tevékenység további végzésének a tilalmát.”

Meleghy Zoltán 2002 óta vezeti az asztalosműhelyét. Három dolgozóval bútorgyártással és fakonstrukciók készítésével foglalkoznak. Szerinte minden törvényes keretek között dolgozó vállalkozó helyesli az ellenőrzések megszigorítását. „Nagyon sokan feketén dolgoznak, nem jelentik be a munkásokat, vagy pedig egyedül dolgoznak az emberek szürke zónában. Ez a legenyhébben mondva nem lojális konkurencia, mivel a kiadások, amit egy munkásra ki kell adni, az kb. a 60-70 százaléka az alapfizetésnek.”

A rendőrség Közép-Bánátban az idén illegális kereskedelem miatt több mint húszmillió dinár értékű árut foglalt le. Bojan Marković, a nagybecskereki rendőrségi igazgatóság főnöke: „Tizennégyezer karton cigarettát, 800 kg dohányt, 2400 kg húst és húskészítményt, valamint mintegy 340 liter alkoholos italt foglaltunk le. Közben 16 illegális fogadóirodát is felfedtünk.”

A körzetben fokozott ellenőrzést végeztek a munkaügyi felügyelők, a délutáni órákban és az éjszakai műszak idején is. Ezekben az időszakokban találtak legtöbb bejelentetlen munkást. Katica Racić, munkaügyi felügyelőség vezetője, Közép-Bánát: „Az idén 1070 szokásos és rendkívüli ellenőrzés végeztek el. Ez alkalmakkor összesen 576 munkavállalási szerződés nélküli, bejelentetlen munkást találtak. A későbbi eljárás során ezekből 546 dolgozóval szerződést kötött a munkáltató.”

Az öt közép-bánáti községben öt munkaügyi felügyelő dolgozik. 2018-ban növelik a felügyelőknek a számát. 

Szerbia
szürkegazdaság
Közép-Bánát
felügyelőség

Most

Népszerű

Új szak a magyarkanizsai Iskolaközpontban

Új szakkal és több férőhellyel várja a diákokat a következő iskolaévben a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont. A középiskolában a 2024/2025-ös tanévben már a virágkertészeti szakot is választhatják a fiatalok.