Ugrás a tartalomra

Szijjártó: Az európai gazdaság recesszió felé halad

2022.10.20
12:54
Forrás
MTI
Tragikus következményekkel járna a gazdasági együttműködés megroppanása az Európai Unió és Kína között, ezért Magyarország minden ilyen kezdeményezést visszautasít - közölte csütörtökön Szijjártó Péter Budapesten.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter a II. Hungarian Battery Day című konferencián hangsúlyozta, hogy kevesebb mint három év alatt, kétszer is a feje tetejére állt a világgazdaság. Nyitóbeszédében leszögezte, új korszak kapujában áll a világ, így rengeteg bizonytalansággal kell számolni, egy dolog ugyanakkor biztos, napjaink legmeghatározóbb gazdasági folyamata, az autóipari forradalom töretlenül halad előre.

Szijjártó Péter figyelmeztetett, hogy az európai gazdaság recesszió felé halad, a kormány célja pedig, hogy Magyarország ebből kimaradjon és lokális kivétel lehessen. Szavai szerint ehhez a lehető legtöbb beruházást kell vonzani, márpedig az elektromobilitás ezen a téren is hatalmas lehetőségeket tartogat, a kormány ezért az elmúlt öt évben 44 beruházáshoz nyújtott finanszírozást ebben a szektorban.

Az ukrajnai háború negatív következményeit említve rámutatott, hogy az Oroszország és az Európai Unió közötti együttműködés szálait sorra vágják el, azonban fontos lenne elkerülni, hogy ez a legnagyobb kereskedelmi partnernek számító Kína esetében is megtörténjen.

Szijjártó Péter
gazdaság
recesszió
Európa

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.