Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Támogatás magyar cégeknek nyugat-balkáni beruházáshoz

2020-10-20
14:12
2020-10-20
19:38
Forrás
Pannon RTV
Kilenc magyar vállalat részesült vissza nem térítendő támogatásban nyugat-balkáni beruházáshoz - mondta ma a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

A Nyugat-Balkán Beruházási Támogatás okiratátadó budapesti ünnepségén négy cég vezetőjének adták át a támogatást. Szijjártó Péter kiemelte: a magyar vállalatok nyugat-balkáni beruházásainak segítésére 9 milliárd forintos pályázatot írtak ki.

A KÉSZ Holding Zrt. 149 millió forintos támogatást kapott. Vida Tamás vezérigazgató elmondta, a csoport nemzetközi terjeszkedését bizonyítja az elmúlt húsz évben, hogy a magyarországi tevékenységükön túl öt országban rendelkeznek nemzetközi képviselettel, leányvállalattal.

Vida Tamás, vezérigazgató, KÉSZ Holding Zrt.: „A nyugat-balkáni beruházási támogatásnak az igénybevételével elsősorban a mérnöki és tervezői tevékenységünket, kompetenciákat szeretnénk fejleszteni, bővíteni, valamint a termelőtevékenységünket, és a termelőeszközök megvásárlásával hajtunk végre beruházásokat, elsősorban acélszerkezet-szerelés vonatkozásában.”

Nyikos Gábor, a Kristály Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, a vállalkozás elsősorban a vízellátás, a csatornázás és szennyvíztisztítás területén nyújt mérnöki szolgáltatásokat. Most 296 millió forintnyi támogatást kaptak.

Nyikos Gábor, ügyvezető igazgató, Kristály Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.: „Megvalósíthatósági tanulmányokat készítettünk több szerbiai településnek, így Apatin városnak, Adának, Zentának, hogy ezzel is növeljük esélyünket a későbbi beruházásokban való részvételre.”

A Pharma Pack Hungary Kft. 794 millió forint támogatást kapott. A nagy cégek beszállítójaként gyártanak gyógyszereket, elsősorban gyógyszercsomagolással, valamint fejlesztéssel és étrend-kiegészítők gyártásával foglalkoznak.

Kis Csaba József, ügyvezető igazgató, Pharma Pack Hungary Kft.: „A szerbiai beruházásunktól azt várjuk, hogy hozzávetőleg megduplázza az éves árbevételünket. Az export árbevételünk már most is az összes árbevételünknek csaknem a felét teszi ki, és a jövőbeli növekedést is elsősorban exportpiacokról várjuk. A szerb üzemünkben a teljes kapacitás elérésekor mintegy 50 főt fogunk foglalkoztatni, ami természetesen azzal együtt jár, hogy a magyar anyavállalatnál is további munkahelyeket kell létesítenünk.”

Az UBM Trade Kft. 2,3 milliárd forint támogatásban részesült. Varga Ákos igazgatósági elnök elmondta, arra törekszenek, hogy a Balkán legmodernebb, leghatékonyabb takarmánykeverőjét hozzák létre. A gyárat Šidnél építik fel.

Varga Ákos, igazgatósági elnök, UBM Trade Zrt.: „Az építkezést 2021-ben kezdjük el, és az üzem 2023-ban már takarmányt gyárt. A kapacitásának a 80 százalékában ömlesztett kiszerelésben közepes és nagyobb farmok részére, 20 százalékban zsákos csomagolásban a háztáji gazdaságok számára. A célpiacunk viszont az egész balkáni régió.”

Magyarországnak kiváló a politikai együttműködése a Nyugat-Balkán országaival – mondta az eseményen Szijjártó Péter, magyar külgazdasági és külügyminiszter.

„Mindannak érdekében, hogy a magyar vállalatokat segítsük a Szerbiában történő beruházásokban, egy 9 milliárd forintos pályázatot írtunk ki, amelynek keretében 9 magyar vállalat kapott vissza nem térítendő támogatást szerbiai beruházáshoz, hogy aztán az ott megtermelt profittal a magyar gazdaságot erősítsék, az itteni működésüket fejlesszék, és teremtsenek újabb és újabb munkahelyeket.”

Szijjártó Péter hozzátette, az elmúlt tíz évben a kétszeresére növelték a Nyugat-Balkánra irányuló exportot, amely most már meghaladta a 2,5 milliárd eurót évente, és másfélszeresére nőtt a nyugat-balkáni térségben végrehajtott magyar beruházások értéke, elérve a 1,5 milliárd eurót, így a térség a magyar tőke kilencedik legfontosabb kihelyezési célpontjává vált.

támogatás
Szijjártó Péter
nyugat-balkáni beruházás

Most

14:33, Frissítve: 14:43

Égető szükség lenne terelőútra Temerinben

Temerin főutcáján folyamatos a személy- és teherforgalom. Elsősorban Újvidék vonzáskörzete miatt nagy az észak-dél irányú forgalom. A település tehermentesítése miatt régóta aktuális kérdés egy kerülőút kiépítése.
14:25

Szabadkára is visszaszivárognak a migránsok

Szabadkára is egyre több migráns tér vissza, és próbálkozik meg ismét nekivágni a magyar határkerítésnek. Amióta legutóbb összeszedték és távolabbi szerbiai befogadóközpontokba szállították el őket, néhány napig nyugalom volt a városban.
13:43

A KKT 100 napja Óbecsén

Száz nap alatt öt ülést tartott az új összetételű községi képviselő-testület Óbecsén. Az eddigi munkát és a koalíciós együttműködést ma sajtótájékoztatón értékelte Kiss Igor, az óbecsei képviselő-testület elnöke.

Népszerű

Az új év új nyugdíjkorhatárt hoz

Két hónappal hosszabb ideig kell dolgozniuk a nőknek Szerbiában 2021. január elsejétől, hogy öregségi nyugdíjba vonulhassanak. Be kell tölteniük a 60 év, két hónapot.