Ugrás a tartalomra

A téli időjárási viszontagságokhoz képest jó állapotban van az olajrepce

2022.04.14
12:19
2022.04.15
15:18
Forrás
Pannon RTV
A kultúrnövényt egyre több földterületen termesztik, hiszen a felvásárlási ára nagyon magas. Akár 100 dinárt is fizetnek egy kilogramm olajrepcéért.

A fagyok minimálisan viselték meg az olajrepcét és a vegetáció is kezdetét vette, a meleg, napos idő beálltával pedig a repcevirágzásra is sor kerül majd. A növény többszöri vegyszeres kezelést igényel, hogy megóvják a kártevőktől. Most ez történik Gyulai Zoltán repceföldjén, valamint sor került a lombtrágyázásra is. Ezen a parcellán szépen fejlődik és növekszik a repce.

Gyulai Zoltán, földműves, Magyarkanizsa: „Ebben az évben a kelésben sokkal sikeresebbek voltunk, mint az előző évben. Akkor sokáig szárazság volt. A nyár nagyon elhúzódott, így késő ősszel tudtuk elvetni, ezért a repce nem kellő fázisban ment bele a télbe, így tavasszal kisebb állapotban kezdett el fejlődni. Reménykedünk, hogy idén nagyobb terméshozam várható abból kifolyólag, hogy most erősebb, mint tavaly.”

Orom határában egyre többen alkalmazzák vetésforgóként a repcét, ennek egyik oka a talajszerkezet. A magyarkanizsai Pósa Zoltánnak Orom környékén van repceföldje. „A mi földjeink főleg szárazabb összetételűek és gyengébb minőségűek, és relatív kivitelezhető, gazdaságosabb a repce termesztés, mint például a kukoricáé.”

A kultúrnövény nagy odafigyelést és többszöri vegyszeres kezelést igényel. A földbe szórt műtrágya is komoly kiadással jár, mert sok fogy belőle. Viszont ha az anyagi vetületét nézzük, még így is nagyobb haszonra tesznek szert a termelők, mint más gabonánál - vélik a felvásárlók.

Vajda Bernárd, felvásárló, Orom: „Napról-napra emelkedik az olajperce és a búza ára a külföldi tőzsdéken. Ennek köszönhetően már 90-100 dinárnál tart az olajrepce, ami maga után vonja a napraforgót is és a búza ára is megközelíti a 280-300 eurót tonnánként.”

A termelők értékelése alapján, ebben az évben rekordtermésre nem lehet számítani az olajrepce esetében, de egy erős, átlagos terméshozam ebben az évben is várható.

olajrepce
földművelés
kultúrnövény

Most

07:26, Frissítve: 07:33

Válaszcsapás érkezhet Izrael részéről Irán ellen

Hétfő délután harmadszor is összeült az izraeli hadi kormány, és úgy tudni, végleges döntést hoztak arról, hogy válaszcsapást adnak Iránnak a szombat éjjeli támadásra. Ezt az izraeli hadsereg (IDF) vezérkari főnöke is megerősítette.
18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.

Népszerű