Ugrás a tartalomra

Temerinben van Szerbia öt legszebb tanyájának egyike

2018.03.15
21:33
2018.03.18
17:35
Forrás
Pannon RTV
A helyi idegenforgalmi központ évek óta arra törekszik, hogy egységesítse a széleskörű kínálatot, amelyet a falusi idegenforgalommal foglalkozó szállások nyújtanak a dél-bácskai település területén.

Temerin község tanyavilága a mai napig igen gazdag. Az utóbbi években mind több szállás használja ki a falusi turizmus iránti igényeket, így már az idény kezdetével szinte napi szinten érkeznek szervezett kirándulócsoportok a településre. Az Antero szálláson már most le vannak foglalva az idény első két hónapjának dátumai.

Fehér Szilvia, az Antero szállás tulajdonosa, Temerin: „Sok rendezvényt szervezünk, beleértve a keresztelőktől a lakodalmas mulatságokig mindenféle rendezvényt vállalunk és szervezünk, továbbá kirándulásokat szervezünk a gyerekek számára, felnőttek számára, és különböző csoportos ebéd- és vacsorákkal is foglalkozunk.”

A tanyatulajdonosok évről évre igyekeznek újítani kínálatukon. A temerini Buco szállás tavaly aranyplakettet érdemelt ki az idegenforgalmi vásáron, és egyúttal besorolták Szerbia öt legszebb és legjobban kiépített tanyái közé. A tulajdonos szerint a siker kulcsa a folyamatos fejlesztés, így idén egy nagyobb játszóteret építenek ki, de az ötéves tervben benne van a szálláshelyek bővítése is.

Klajner Angéla, a Buco szállás társtulajdonosa, Temerin: „Van kis állatkertünk, házi állatkert, házi jószággal, de van vaddisznó is, láma is, szóval van többfajta jószág, ami érdekes a gyerekeknek. Van még focipályánk, kosárlabdapálya, pingpong, trambulin, úgyhogy mindenkinek jut valami. Viszont a családtagoknak, szülőknek az étterem a legfontosabb, ők leülnek, ebédelnek, a gyerekek meg, amit találnak, szóval lehet játszani is, jószágoknál is körbemenni, etetni is őket.”

Temerin Község Idegenforgalmi Központja kétféle kínálattal készül az idényre: a szervezett gyerek- és felnőttcsoportoknak egynapos kirándulásokat szerveznek, a Jegricska Természeti Parkban pedig hétvégi programokkal várják a látogatókat.

Zoran Govedarica, Temerin Község Idegenforgalmi Központjának szakmunkatársa: „Ki kell hangsúlyoznunk, hogy 2018-ban a falusi turizmust képviselő tanyavilág egy új tartalommal bővül, ugyanis kerékpárút épül a településtől a Jegricska Természeti Parkig.”

Az autentikus tanyavilág mellett a központ 2018-as kínálatában szerepel a Brvnara Etno-Park és a magyar Tájház, de az olyan helyi látványosságok is, mint a Széchen-kastély és a Mini Zoo Állatkert. Különleges kínálatával csábítja a látogatókat a Vinduló Borház és a Halastó is, de azok is jól járnak, akik vásárolni szeretnének Temerinben.

Temerin
idegenforgalom
tanya

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.