Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

A temerini vilmoskörte a zentai Gazdanapok fődíjas pálinkája

2019-12-14
18:20
2019-12-14
18:39
Forrás
Pannon RTV
Vajdaság egyik legjelentősebb agrárgazdasági kiállítását negyedik alkalommal rendezik meg. Az első napon a Kárpát-medencében hagyományos tömény szeszes italok is megmérkőztek.

Idén már jelentős nemzetközi konkurenciával versenyeztek a vajdasági pálinkák, hiszen Magyarországról, Szlovákiából és Romániából is érkeztek versenyzők.

A Gazdanapok pálinkaversenyének fődíja Vajdaságban maradt. A temerini Kohanec Sándor párlata nyert: „Nagyon örülök neki, nem számítottam rá. Aranyéremre számítottam, de hogy a legjobb lesz, arra nem.”
 

A pálinkák versenyére idén rekord számú, majdnem 700 minta érkezett a döntőbizottsághoz, ezeket pedig 33 kategóriába sorolták.

Nagy Miklós, a házigazda Szent Miklós Pálinka Lovagrend nagymestere elmondta, nagyon nehéz munkája volt a zsűrinek, mivel alapvetően az idei gyümölcsök minősége is kiváló volt: „A 33-ban tényleg a kökénytől kezdve, somon keresztül, a déli gyümölcsökig, az itt őshonos gyümölcsök, mint a barack, szilva – abból volt a legtöbb – a birsalma, minden gyümölcs megjelent. De volt olyan is, amit nem pálinkának nevezünk, hanem csak párlatnak, hiszen a tökből, az uborkából, a paradicsomból készült nedűket nem tehetjük a pálinka kategóriába.”

Nem csak a pálinkák versenye, hanem maga a Gazdanapok is az eddigi legsikeresebb, hiszen Vajdaság egész területéről érkeztek kiállítók. A főszerepet pedig természetesen a helyi termékek töltik be.

Sóti Ferenc, elnök, Zentai Gazdakör: „Nagyon sok kiállítónk van helyi termékekkel, biztos kétszázon felül. Pontos adatot még nem tudok mondani, de 200-nál többen vannak biztosan, de ez mellett a gasztronómia is hozzátesz.”

A kétnapos mezőgazdasági és házi termékek kiállításán nem csak a kóstolásra van lehetőség, hiszen a különböző házi termékeket meg is vásárolhatjuk a termelőktől.

vilmoskörte
Zentai Gazdanapok
pálinka
Nagy Miklós
Kohanec Sándor

Most

12:33, Frissítve: 12:50

Kikaptak a magyarkanizsai lányok Szabadkán

Nem épp jól sikerült a bemutatkozása az újonc magyarkanizsai TSC Női Labdarúgó Klubnak a szerb Szuperligában. Vajda Fangyó lányai 7:0 arányú vereséget szenvedtek a címvédő Spartacus otthonában.

Népszerű

Ítéletidő Bácskában

Szabadkát nem sokkal 20 óra előtt érte el a vihar. Egyes helyi közösségekben nagy mennyiségű jég esett.