Ugrás a tartalomra

Tíz százalékkal nagyobb a minimálbér Szerbiában

2018.01.05
12:01
2024.03.19
08:38
Forrás
Pannon RTV
Január elsejétől 10 százalékkal nőtt a minimálbér Szerbiában. Az órabért 130-ról 143 dinárra növelte meg az állam, így a legalacsonyabb kifizethető havi összeg Szerbiában 24 822 dinár.

Ez 2202 dinárral több, mint tavaly. A hivatalos adatok szerint Szerbiában mintegy 350 000 munkás dolgozik minimálbérért. Újdonság az is, hogy a munkavállalók fizetésének adómentes része a tavalyi 11 790 dinár helyett idén 15 000 dinárt tesz ki, vagyis 3000 dinárral többet.

Tavaly a minimálbér még 22.620 dinár volt, vagyis az órabér 130 dinárt tett ki. Idén, január elsejétől azonban az állam megnövelte ezt, így 13 dinárral többet, azaz legkevesebb 143 dinárt kaphatunk egy óra munkáért. Kocsis Antal: „Még mindig kevés, de halad. Jó, mivel megy felfelé lassan.”

Az emberek örülnek az emelésnek, azonban elmondásuk szerint ez még nem elegendő egy család számára. Bela Miškolci: „Az embereknek, hogy úgymond egy tisztességes életet élhessenek, legkevesebb 40-50 ezer dinárra lenne szükségük. Igaz, ha ketten dolgoznak a családban, az két fizetés, de a két minimálbér is kevés.”

Antal Mihály családi vállalkozást vezet. Elmondása szerint ők már most valamivel magasabb órabért fizetnek munkásaiknak: „Ennek ellenére most is, hogy növekszik a minimálbér, mi is megpróbáljuk követni ezt az ütemet. Termelékenységnövekedéssel próbáljuk ellensúlyozni. Nyilván ezzel nem tudunk több embert felvenni, de aki van, próbáljon akár többet megkeresni. És akkor ezt így ki tudjuk kompenzálni.

De hogyan is néz ez ki összegben kifejezve? Januárba 31 nap van, ebből 23 munkanap. 23 munkanappal, 8 órás munkaidővel 184 órát dolgozhatunk. Mivel az órák számát január elsejétől 143 dinárral kell beszoroznunk, az azt jelenti, hogy januárban nettó 26 312, bruttó 35 395 dinár lehet a minimális kereset. A szakemberek szerint ez pozitív hatással lesz mind az emberek életszínvonalára, mind a gazdaságra. Zombori Imre, közgazdász: „Ami az egészben a legjobb, hogy az IMF és a Standards and Poor hitelminősítő értékelése alapján ez egy valós gazdasági növekedés alapján történik. Tehát az elmúlt egy-két évben Szerbiának sikerült valamennyire rendbe hozni az államháztartást, megnövelni a külföldi beruházásokat, tehát ez a béremelés nem csak egy politikai megegyezés eredménye, hanem alapvetően egy gazdasági növekedésnek is.”

Mivel február csupán 28 napos, ebben a hónapban 160 a lehetséges munkaórák száma, így a nettó fizetés is alacsonyabb, 22.880 dinár. A 24.882 dináros minimálbér az egy éven át kapható havi összegek átlaga.

A szakértők szerint a minimálbér tíz százalékos emelése igen nagy mértékű emelésnek számít. Szerbiában a nyilvántartás szerint mintegy 350 000 ember dolgozik minimálbérért.

Szerbia
minimálbér

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.