Ugrás a tartalomra

Több támogatási program a vállalkozóknak

2020.05.26
12:21
2020.05.26
12:31
Forrás
Pannon RTV
A gazdaság megsegítésére a szerb kormány 24 milliárd dinárt különített el - erről beszélt a szerb köztévé műsorában Dragan Stevanović.

A Gazdasági Minisztérium államtitkára. elmondta: két programot hagytak jóvá. Az úgynevezett covid-hitelt és a gazdaságtámogatás egyéb korábbi formáit.

A koronavírus megjelenése előtt mintegy 190 millió dinár értékben, 30 vissza nem térítendő hitelkérelmet támogattak a Fejlesztési Alapon keresztül. A Gazdasági Minisztérium nem állította le a kezdő vállalkozók felé irányuló programját sem, és megerősítették, hogy a napokban ezzel kapcsolatban összeül a bíráló bizottság. A kis és közép vállalkozók eszközbeszerzési támogatásra jelentkezhetnek. A program márciusban kezdődött. Az erre a célra elkülönített eszközöket azonban 2 milliárd dinárról a felére csökkentették - emelte ki Dragan Stevanović a Gazdasági Minisztérium államtitkára. „A most kialakult országos és világhelyzet miatt nem reális, hogy a gazdaságnak vissza nem térítendő hitel formájában 2 milliárd dinárt hagyjunk jóvá, ezért ezt az összeget a felére csökkentettük.”

Az eszközbeszerzés esetében az önrész 5 százalék, 25 százalékot a kormány biztosít, vissza nem térítendő hitel formájában, a fennmaradt összeget pedig az ügyviteli bankok és lízingcégek kedvező hiteleivel biztosíthatják a kérelmezők. A vállalkozók több programra is pályázhatnak. A Gazdasági Minisztériumban kiemelik, hogy a külföldi beruházók nem hagyták el Szerbiát, sőt még újak is jelentkeznek. „Fontos, hogy a költségvetés egyensúlyba hozatalával nem változott a segítségnyújtásunk aránya. Készek vagyunk biztosítani a felvállalt kötelezettségeinket a beruházók igényeknek megfelelően.”

A gazdasági vállalkozók amennyiben eleget tesznek a követelményeknek, több programból is válogathatnak, legyen az a koronavírus következményeinek megoldására irányuló vagy akár az egyéb hitellehetőségek programjai. Egyetlen korlátozás van, hogy a kért összeg nem haladhatja meg a 23 millió dinárt vállalatonként.

támogatás
vállalat
vállalkozók
Dragan Stevanovic

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.