Ugrás a tartalomra

Törvény, amely a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának kivitelezését gyorsítja

2020.05.19
16:54
A magyar Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, amely a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának kivitelezését gyorsítja és egyszerűsíti.

A megkezdett munka a tervek szerint két évig tart majd. A projekt eredményeként a vonalszakasz a jelenlegi egy helyett két vágányon, 160 km/órás engedélyezési és 200 km/órás tervezési sebességgel, korszerű kommunikációs rendszerekkel, felújított és akadálymentesített állomásokkal szolgálja majd ki az utasokat és fuvaroztatókat. Az elfogadott törvény határozata elvárja a környezet és a védett természeti területek védettségét a kivitelezés során.

Schanda Tamás magyar miniszterhelyettes, parlamenti és stratégiai államtitkár a javaslat vitája során elmondta: a beruházás nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a Távol-Keletről Nyugat-Európába tartó áruk Görögország érintésével a leggyorsabban Magyarországon keresztül érjék el úti céljukat. Ezzel a fejlesztéssel a menetidő több mint 8 óráról kevesebb mint a felére csökken a magyar és szerb főváros között.

törvények
magyar Országgyűlés
vasút
Belgrád-Budapest

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.