Ugrás a tartalomra

Továbbra is elégedetlenek a gazdák, folytatódnak a tárgyalások

2022.08.15
19:38
Forrás
Szerbiai RTV
Megállapodtak a tejprémiumról, de a napraforgó áráról nem. Ezt mondták az elégedetlen gazdák, miután egész nap a szerb kormányfővel tárgyaltak.

A termelők a találkozót követően azt mondták, nagyon nehéz tárgyalásokon vannak túl, de mégsem sikerült teljes megegyezésre jutni. Reményüket fejezték ki, hogy a következő napokban sikerül a napraforgó áráról is kiegyezni. Mint fogalmaznak Ana Brnabić, a kormány és mindenki konstruktívan állt a gondokhoz, arra törekedtek, hogy megoldást találjanak. A gazdák azt mondták, feloldják az útblokádokat, de a traktorok az utak mentén maradnak, a további lezárásokról később döntenek.

mezőgazdaság
tejprémium
napraforgó

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.