Ugrás a tartalomra

Továbbra is tárgyalnak a minimálbér emeléséről

2019.08.22
15:45
2024.03.19
08:48
Forrás
Szerbiai RTV
Mennyi legyen a minimálbér Szerbiában? Erről tárgyal a szociális-gazdasági tanács. A jelenlegi legalacsonyabb fizetés 27 ezer dinár. Ennyi pénzt kap kézhez mintegy 350 ezer szerbiai lakos.

A kormány, a szakszervezetek és a munkaadók egyetértenek abban, hogy van lehetőség a minimálbér növelésére, abban azonban különböző állásponton vannak, hogy mennyivel is kellene növelni a fizetéseket. Egy biztos, a szakszervezetek célja, hogy két év múlva a minimálbér összege megegyezzen a legkisebb fogyasztói kosár nagyságával.

Szerbiában minden ötödik ember dolgozik minimálbérért. Ennek összege jelenleg 27 ezer dinár. A közgazdászok szerint a legkisebb fogyasztói kosár viszont 37 ezret tesz ki. A különbség a kettő között 10 ezer dinár.

A szabadkai piacon csütörtök reggel is sokan vásároltak. Azt mondják a vevők, hogy az árak folyamatosan emelkednek. Mindenképpen szükség van fizetésemelésre. Magyarka Dóra hallott róla, hogy ez tervben van: „De nevetséges a mennyiség, amennyivel emelnek, mivel egy családnak a fenntartása ennél jóval több. Nekem három gyerekem van, nekünk minimum 120 ezer dinár kell, hogy minden beleférjen.” 

A szerbiai állami költségvetésben júliussal bezárólag 48 és fél milliárd dinár többlet van. Ez lehetőséget teremt arra, hogy megemeljék a minimálbért - mondják a szakemberek. Már csak az a kérdés, hogy mennyi is az annyi. A szakszervezetek szerint legalább 20 százalékos növelésre lenne szükség. Vagyis a legkisebb fizetések összege ne legyen kisebb 33 ezer dinárnál.

Az érdekvédelmi szervezetek úgy vélik, ez lehetőséget teremtene arra, hogy kiegyenlítsék a legkisebb fogyasztói kosarat és a legalacsonyabb fizetéseket. Mindez pedig arra is kihatna, hogy kevesebben hagyják el az országot és menjenek külföldre dolgozni. Zoran Stojiljković, elnök, Függetlenség Szakszervezet: „300 vagy 350 eurótól kevesebbért senki nem fog dolgozni, akinek valamilyen képesítése van. Még a legegyszerűbb munkákat sem vállalják el ennyiért, pláne nem az összetettebbeket.”

A Munkaadók Uniója szerint a minimálbér mintegy 30 ezer dinár kell, hogy legyen. Ennél nagyobb emelésbe nem mennek bele. Nebojša Atanacković, tiszteletbeli elnök, Szerbiai Munkaadók Uniója: „A munkaadók egyesülete számára az lenne az elfogadható, ha mintegy 5-6 százalékkal emelnék a minimálbért. Ez így valamivel kevesebb mint 30 ezer dinár lenne.”

A munkaadók szerint a béremeléshez mindenképpen szükséges a kormány támogatása, például adókedvezmények vagy a járulékok csökkentése által. Ha szeptember 15-ig nem lesz megegyezés a munkaadók és a szakszervezetek között, akkor a kormány dönt a minimálbér nagyságáról.

minimálbér
bérminimum
bérfejlesztés

Most

Népszerű