Ugrás a tartalomra

A turizmusnak gyors és hatékony támogatásra van szüksége

2020.04.27
19:02
2020.04.27
19:10
Forrás
MTI
A turizmus egyike a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ágazatoknak, ezért azt célzott intézkedésekkel kell támogatni - állapították meg az uniós tagállamok turizmusért felelős miniszterei.

A Tanács soros horvát elnökségének nevében Gari Cappelli turizmusért felelős miniszter kijelentette: közös terv szükséges arra, hogy miként lehet a turizmust egészségügyi szempontokból biztonságosan újraindítani.

Hangsúlyozta, az idegenforgalom az EU össztermelésének 10 százalékát teszi ki, és az állampolgárok 12 százalékának biztosít megélhetést.

Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa úgy fogalmazott: új Marshall-tervre van szükség, ami egy ambiciózus uniós költségvetésen alapszik. Ebből tudnák szerinte úgy támogatni az ágazatot, hogy az minél gyorsabban és hatékonyabban épüljön fel.

turizmus
idegenforgalom
Európa
Európai Unió
támogatás
koronavírus

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű