Ugrás a tartalomra

Új év, új árak

2019.01.03
11:37
2019.01.03
14:12
Forrás
Magyar Szó
Drágulást hoz a 2019-es év.

Amellett, hogy emelkedett a minimálbér, a nyugdíjak és a közalkalmazottak bére Szerbiában, több esetben drágulást is hoz magával az új esztendő. Az eddigi információk szerint a cigaretta, a földgáz és a gazdaság számára az áram azok a tételek, amelyekért többet kell majd fizetni. Azok, akik a téli hónapokban földgázzal melegítenek – megközelítőleg 250.000 háztartás országszerte –, az eddigi 32,28 dinár helyett az év első napjától kezdve 36,37 dinárt fizetnek a földgáz elfogyasztott köbméteréért, ám ez a drágulás hatással lesz a távfűtési rendszerekre is. A cigaretta dobozonkénti ára várhatóan kétszer is emelkedik majd idén. A szeszes italok, a kőolaj-származékok, illetve a kávé ára ugyanakkor az infláció alakulását követi, így az év folyamán várhatóan ezek a termékek is drágulnak.

drágulás
árak

Most

19:03, Frissítve: 19:25

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.