Ugrás a tartalomra

Új, fémmegmunkáló gyárcsarnokot avattak Moholon

2019.11.07
19:05
2019.11.07
20:12
Forrás
Pannon RTV
A Prosperitati Alapítvány szervezésében egy nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadására került sor.

Az adai Zupčanik Kft. termelési részlegének jelentős részét, a fogaskerékgyártó gépsorok javát Moholra költöztették ki.

Húsz év szakmai tapasztalattal a háta mögött, idősebb Gordos Károly még 1983-ban alapította meg saját vállalkozását, a Zupčanikot. A cég fő termelési profilja a fogaskerékgyártás. A most átadott új gyárcsarnokban nagyjából ötven dolgozót foglalkoztatnak.

Alapvető tevékenységük, hogy folyamatosan biztosítsák termékeik és szolgáltatásaik kiváló minőségét, és megfeleljenek a vevőik által meghatározott igényeknek. Ma már az alapító ikergyermekei, Gordos Sándor és Károly, társtulajdonosként vezetik az üzemet. Károly, az igazgató, rendkívül büszke az új gyárcsarnokra: „Egy gyártócsarnokot építettünk a Prosperitati pályázatunkból, amely 2400 négyzetméter területet jelent. Ennek a beruházásnak az értéke 72 millió dinár volt összesen.”

A korábbihoz képest mostantól sokkal nagyobb területen folyhat a termelés. Elsődleges szempontjuk a gyorsaság és a minőség. A meglévő, elkopott, elhasználódott fogaskerekek pótlásához gyártanak újakat az új termelési egységben.

Kis projekt, nagy szív, nagy csarnok - mondta Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője az átadón: „Emlékszem, hogy kérdeztem tőle, mikor már a projekt elkezdődött, hogy gépekre nem akartok pályázni? Azt mondja, szóba sem jöhet, itt annyi gépünk van egész Vajdaságban, hogy nincs hova tenni, és hogyha fönntartható, meg környezetbarát ipari gazdálkodásról beszélünk, akkor a gépek jó része a 40-es években gyártódott, és a mai napig a legprecízebb és legjobb gépek közé tartoznak, minden igényt kielégítenek a 21. században is.”

11 nap múlva lesz kerek négy éve, hogy a Magyar Kormány elindította a vajdasági gazdaságfejlesztési programot - emelte ki az ünnepélyes üzemátadáson Pásztor István, a VMSZ elnöke: „Azt gondolom, hogy olyan teljesítményt raktunk le az asztalra, a közös asztalunkra olyan teljesítményt raktunk le, amit akkor, amikor a döntés meghozatalát javasoltuk, talán nem is mertünk álmodni. Ez részben a fölkészültségünkről szól, részben az embereinkről szól, részben az embereinket működtető szufláról szól.”

Több mint 45 milliárd forintot nyertek el eddig a pályázók, és 85 milliárd forint értékű beruházás valósult meg a Vajdaságban - mondta Kiss-Parciu Péter. A magyar határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár hozzátette: ennek sikere egy hármas partnerség: „Egyrészről a magyar kormány, aki nyújtja a támogatást, másrészről a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a Prosperitati Alapítvány, akik a helyszíni lebonyolítást, illetve a stratégiai alkotást, a víziót biztosítják a helyi közösség szempontrendszerei illetve igényei mentén, és hát a pályázók, akik jó pályázatokat kell, hogy összerakjanak, annak érdekében, hogy a program sikeres legyen.”

A Zupčanik Kft. új moholi gyárcsarnoka két év alatt épült fel. Eddig 75 gépet hoztak át az új üzembe és 76 maradt még. A fejlesztésnek köszönhetően 23 új munkahely is nyílt.

Mohol
Prosperitati Alapítvány
Pásztor István
Kiss-Parciu Péter

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.