Ugrás a tartalomra

Új gyárcsarnokot nyitottak Kúlán

2018.11.21
16:46
2018.11.21
17:39
Forrás
Pannon RTV
Az olasz alsóneműket készítő vállalat mintegy 300 személyt foglalkoztat majd. Az ünnepélyes megnyitón Aleksandar Vučić szerb államfő és Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke is részt vett.

Harminc évvel ezelőtt indult rohamos romlásnak Kúla gazdasági helyzete. Egyik gyárat zárták be a másik után. Kúla községben mintegy 40 ezer ember él, közülük csaknem négyezren munkanélküliek. Ezen a statisztikai adaton változtat jelentősen az olaszországi Calzedonia legújabb beruházása. Az ipari zónában felvásárolt kétezer hektáros területén mintegy háromszázan dolgoznak majd. Elsősorban nők.

Az ünnepélyes szalagátvágásnál Aleksandar Vučić szerb államfő is jelen volt. Az újonnan felépített üzem a Fiorano2 nevet kapta. A vállalatvezetés eltökélt célja, hogy jobb jövőt biztosítson az alkalmazottaknak.

Sandro Veronesi, a Calzedonia Group alapítója és elnöke: „Amit mi szeretnénk kínálni ebben a gyárban, az egy egyszerű munka, könnyű munka, ugyanakkor egy olyan munka, amely közel áll az emberekhez és a mindennapi életükhöz.”

Habár a foglalkoztatottakkal váltott néhány szó után Vučić nem értett egyet azzal, hogy könnyű munkáról van szó, a célja neki is ez: jobb jövőt teremteni. Első lépésként mindenkinek szeretne munkát biztosítani, és majd ezt követheti a béremelés.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Az elmúlt időszakban sikerült eljutnunk odáig, hogy kimondjam, hogy mennyire rosszul gondolkodtunk ezidáig. Mindig csak azon agyaltam, hogy hogyan segítsek, hogyan tudnék minél több gyárat Nišbe irányítani. És végül sikerült hat új gyárat megnyitnunk. Niš teljesen lepusztult volt. Ma viszont már 12-13 százalékkal magasabb ott az átlagfizetés mint Kúlán. Tizenegy százalékkal magasabb mint Nyugat-Bácska körzetében, amely valaha sokkal gazdagabb volt. Ez azt jelenti, hogy adósak vagyunk, sokkal többet kell tennünk a nyugat-bácskai körzetért.”

Olaszországi cégek 25 ezer személyt foglalkoztatnak Szerbiában. Ezáltal nem csak a családoknak, hanem az adott település kasszájának is kedveznek. Mindez előfeltétele annak, hogy egyéb beruházások is megvalósulhassanak.

Igor Mirović, elnök, Tartományi Kormány: „Ha csak Kúlát vesszük figyelembe, akkor a gyorsabb gazdasági fejlődés, vagyis az új nyereség által, amely az új vállalatnak köszönhető, új beruházások valósulhatnak meg. Előkészítjük a helyi út kiépítésének projektjét Sztapár és Szivác között, amely 16 kilométer hosszú, ezen kívül a sport és rekreációs központ kiépítését.”

A Calzedoniának jelenleg öt üzeme működik Szerbiában. Egy Szabadkán, egy Zomborban, egy Apatinban, egy Rumán, egy pedig most már itt, Kúlán is. Hamarosan pedig Nagykikindán nyitják meg legújabb üzemüket.

Kúla
Aleksandar Vučić
Igor Mirović
Calzedonia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.