Ugrás a tartalomra

Új kártevő jelent meg Magyarországon, a kajszilevéltetű

2021.06.23
10:13
2021.06.23
10:19
Forrás
uni-mate.hu
A kártevő távol-keleti eredetű, Európában eddig csak Olaszországban fordult elő.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói hagyományos morfológiai és genetikai úton is azonosították a „tettest”, amely 2020 tavaszán soha nem tapasztalt levéltetű-kártételt okozott Magyarország számos régiójában. A kajszilevéltetű (Myzus mumecola) első magyarországi megjelenését a Journal of Plant Diseases and Protection szaklapban közölték.

„A hazánkban kimutatott kajszilevéltetű távol-keleti eredetű, amely Japánból, Oroszország távolkeleti területeiről, Kínából, Tajvanról és részben Indiából volt ismert. Európában eddig csak Olaszországban figyelték meg, ahol 2016-ban jelent meg. Magyarországon ráadásul máris annyira gyakorivá vált, hogy a levelek fonákján található telepeire szinte bárhol ráakadhatunk, ahol kajszifák vannak” – mutatott rá Borbély Csaba, a MATE Kertészettudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója, a tanulmány első szerzője.

„Fontos kiemelni, hogy a közvetlen kártételen túl a levéltetvek vírusvektor szervezetek is lehetnek, azaz a még egészséges növényekre áttelepülve azokat is megfertőzhetik. Sikerült kimutatnunk a kajszihimlőt okozó vírust (PPV) a kajszilevéltetű testéből, tehát az új kártevő nagy valószínűséggel terjeszti a betegséget” – hangsúlyozta Dr. Markó Viktor, a MATE Rovartani Tanszékének professzora.

A kajszilevéltetű 2-3 mm testhosszúságú, világoszöld színű apró rovar, ami szívogatásával a kajszifák leveleinek sodródását okozza, elsősorban a tavaszi időszakban. A károsított hajtásokon a levelek idő előtt lehullanak, gyakran a hajtáscsúcs is visszaszárad, ami nyári új hajtásnövekedést okozva gyengíti a fákat, és rontja a korona szerkezetét.

Az új kártevőfaj által okozott jelentős kártételt figyelembe véve indokolt lehet az eddigi növényvédelmi gyakorlat felülvizsgálata és egy tavaszi levéltetű elleni kezelés beiktatása.

kajszilevéltetű

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.