Ugrás a tartalomra

Új munkahelyek az új nagybecskereki gyárban

2018.10.16
15:44
2018.10.17
12:56
Forrás
Pannon RTV
Megnyílt a francia Novares gyár új részlege Nagybecskereken. A vállalat 2019 folyamán még ötven új munkavállalót foglalkoztat majd.

Az autóipari alkatrészgyártó cég mintegy 3 ezer négyzetméterrel bővítette üzemét a közép-bánáti körzetben. A befektetés összértéke több mint 5 millió euró.
Ünnepélyes szalagátvágással adták át a Novares gyár új üzemét Nagybecskereken. A gyárba mások mellett Siniša Mali szerb pénzügyminiszter és Igor Mirović a tartományi kormány elnöke is ellátogatott.

Az új részleget a legújabb technológiával és robotokkal szerelték fel. A vállalat sikerességéről Pierre Boulet, a Novares vezérigazgatója beszélt.

Pierre Boulet, vezérigazgató, Novares: „A Novares vállalatban ma mintegy 10 ezer ember dolgozik, 1,2 milliárd euró az eladás értéke. Jelenleg 21 országban vagyunk jelen, további 40 gyárral, összesen 50 helyszínen. Tehát ez csak az egy a többi 50 között. Nagyon multikulturális vállalat vagyunk.”

A stabil üzleti környezet megteremtése a köztársasági, a tartományi és a városi intézmények közös munkájának köszönhető - mondta a megnyitón Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke.

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke: „Itt, a közép-bánáti körzetben tapasztalható a legmagasabb növekedés az alkalmazottak számát nézve egész Szerbiában. A többi körzethez viszonyítva itt van a legnagyobb növekedés, és itt van a legtöbb foglalkoztatott.”

Ez a vállalat is azt mutatja, hogy az elmúlt évekhez képest mennyit fejlődött Szerbia a gazdaság terén - mondta Siniša Mali szerb pénzügyminiszter.

Siniša Mali, pénzügyminiszter, Szerbia: „Ennek a befektetésnek az értéke 5,2 millió euró volt, és ezzel 50 munkahely létesül itt, Nagybecskereken. Ez megmutatja azt, hogy mennyit változott Szerbia, és mennyit változott Nagybecskerek. Ez megmutatja, hogy Szerbia mennyire vonzó lett az országunkba érkező befektetők és beruházók számára.”

Az eseményen egyebek mellett jelen volt még Goran Knežević gazdasági miniszter, Frederik Mondoloni francia nagykövet, Nagybecskerek helyi önkormányzatának képviselői, valamint a Novares vállalat illetékesei.

Nagybecskerek
Novares
Siniša Mali
Igor Mirović

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.