Ugrás a tartalomra

Új szabályok a termőföldek bérbevételénél

2019.03.27
08:32
Forrás
Pannon RTV
Módosította az állami tulajdonban lévő termőföldek bérlésére és használatára vonatkozó szabályzatot a mezőgazdasági minisztérium.

Az egyik módosítás azoknak a fizikai és jogi személyeknek az ellenőrzésére vonatkozik, akik az előző években nem fizettek járulékot a használatra. A módosítás előirányozza, hogy az állattenyésztés alapján bérleti előnyjogot élvező személy kizárólag élelmiszer termelés céljára használhatja a termőföldet és csak olyan haszonnövényeket termelhet, amelyeket takarmányként hasznosít. Ellenkező esetben a gazdasági év végén elveszti bérleti előnyjogát, gazdaságát pedig passzív státusba helyezik. Beruházás esetén a bérlőnek a szerződéskötés aláírásától számított 60 napon belül, a beruházási tervezet mellékelésével, a minisztérium jóváhagyását kell kérelmeznie. A tervezett munkálatok ütemét úgy kell meghatározni, hogy azok a jóváhagyástól számított legfeljebb öt éven belül befejeződjenek.

termőföld
mezőgazdaság

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.