Ugrás a tartalomra

Új szabályzat vonatkozik a szerbiai kistermelőkre

2017.12.16
12:32
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
Az ország jogrendjébe először iktatták be a háztáji termelés, illetve a kis mennyiségben termelt, primőr termék fogalmát.

Vegyes érzelmekkel fogadták a szabadkai kistermelők az újonnan meghozott törvényeket. Egyesek szerint nagyban megkönnyítheti az értékesítést, viszont tartanak a vele járó szigorításoktól.

Balázs Piri Márta a szabadkai tejpiacon értékesíti termékeit. Különböző tejtermékeket, sajtokat, tejfölt, túrót árul. Azok közé tartozik, aki kissé kételkedve fogadta az új szabályzatot. „Valószínű, hogy lesz neki előnye is meg hátránya is. Az előnye az, hogy el tudjuk majd adni, viszont a hátránya, hogy nem tudom, hogy milyen ellenőrzésen megy keresztül.”

Biacs Borbála csak időnként jár ki a piacra. Különféle húsokat árul. Szerinte, nagyon nehéz értékesíteni a háztáji húsféléket. Biacs Borbála, termelő: „Kevés disznót, malacot meg baromfit tartunk. Így ünnepek előtt szoktam csak arulni, egész évben nem nagyon árulok a piacon.”

Juhász Attila, mezőgazdasági államtitkár, Szerbia: „A szabályzat rendelkezik a termelésről, a földolgozásról és az értékesítésről. Pontosan definiálva van az, hogy mik a lehetőségek. A gazdák be tudják jegyezni a kis feldolgozó kapacitásukat. Lehetnek kis tejgyárak, kis tejüzemek, kis húsfeldolgozó üzemek. Nyílhatnak kis vágóhidak is. Természetesen az értékesítésben eddig probléma volt a tejtermékeket és a húsfeldolgozó termékeket a piacon eladni, értékesíteni. A szabályzat egyik része kimondottan ezzel foglalkozik. A flexibilisebb, könnyebb vagy könnyített eljárásban részesítve, hogy le tudják regisztrálni.”

Az új szabályzat lehetőséget ad arra, hogy a kistermelők a családi gazdaságokon belül a megtermelt javakat fel tudják dolgozni és értékesíteni is, akár helyben vagy a közeli csemegeboltokban eladni. A nagyobb feldolgozó üzemekkel szemben az új szabályzat lehetőséget biztosít számukra a könnyebb, egyszerűbb feldolgozási folyamatokhoz. Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár elmondta, az eltérések ellenére az élelmiszer biztonsága nem kerül háttérbe. A szabályzat kitér a termelés során szükséges építkezésre, valamint a felszerelés, illetve a berendezések használatára is. Az államtitkár hozzátette, a beszerzésre jövőre vissza nem térítendő támogatások formájában pályázhatnak majd a kistermelők.

kistermelő
Szerbia
szabályzat

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.